Folytatják a kissolymosi út fejlesztéseit is

Folytatják a kissolymosi út fejlesztéseit is

Szerződést írtak alá a kivitelezővel

Aláírták a kivitelezési szerződést a Kissolymos felé vezető 134A jelzésű út negyedik szakaszára március 1-én, csütörtökön. A kivitelező a Multipland Kft., amelynek 150 nap áll majd rendelkezésére a munkálatok elvégzésére a munkakezdési parancsot követően. A közel három kilométeres szakaszon, a halastavaktól Székelykeresztúrig a ballaszt- és törtkőréteget követően két réteg aszfalt kerül az úttestre (kötő- és kopóréteg). A beruházás értéke 3,2 millió lej. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Kolumbán Dávid és Rátz István térségi megyei tanácsosok, Rafai Emil, Székelykeresztúr és Nagy Lajos, Románandrásfalva polgármestere, a Multipland Kft. képviselője, valamint a halastavak tulajdonosai, az Agromarket Kft. képviselői közösen vitatták meg a beruházás munkamenetét és a vele járó feladatokat.

Rafai Emil, Székelykeresztúr polgármestere szerint a solymosiak mellett a keresztúriaknak is nagy érdeke, hogy az út összeérjen a már elkészült szakaszokkal, különösen érdekük pedig a halastavak tulajdonosainak is. Ugyanakkor reméli, hogy azon akadályok, amelyek a kivitelezés során felléphetnek elhárulnak és mielőbb megvalósul a közérdek.

Nagy Lajos, Románandrásfalva polgármestere úgy véli, hogy ez a beruházás sok éves közös munkának az eredménye. – Ezen beruházás befejeztével gondolom és hiszem azt hogy településeink, vidékünk egy újabb fejlődési időszak előtt áll gazdasági, turisztikai és a fiatalok itthon maradásának érdekében – tette hozzá a polgármester.

Borboly Csaba megyeelnök továbbra is ezen út jelentőségét hangsúlyozta, amely a Solymosok vidékét köti össze Székelykeresztúrral. Mint mondta, ennek az útnak köszönhetően fellendül a turizmus, emelkedhetnek az ingatlanárak, erősödik a kulturális, egyházi és sportélet, valamint a fiatalok itthon maradásának és családalapításának esélyét is növeli, a kis települések pedig újra benépesülhetnek. Korábban a nagynyomású gázvezetékek védelmét is sikerült kiépíteni. A beruházás során fellépett akadályokról a megyeelnök a közösségi oldalon is többször tudósított (itt és itt olvashatnak az előzményekről). Mindezek mellett keresik a megoldást a halastavak körüli nyomvonal tisztázására.

Csíkszereda, 2018. március 1.

Helikopter leszállópálya és sürgősségi egység...

Rendkívüli ülést tartott Hargita Megye Tanácsa Leszállópályát és sürgősségi egységet hoznak létre a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház...

Már árpilisben elkezdődhet a 132A jelzésű megyei...

Hargita Megye Tanácsa egy régebbi felvállalása teljesül Csütörtökön, április 5-én aláírásra került a 132A jelzésű, Homoródszentmártont...

Három hónap áll a kivitelező rendelkezésére a...

Átadták a terepet Átadták a terepet a kivitelező Winfor Trade Kft. és Aqua Parc Kft. társulásnak március 26-án, hétfőn. A hátramaradt...

Hargita megye Integrált Hulladékgazdálkodási...

2018. március 19-én aláírták a 168-as számú finanszírozási szerződést, Hargita megye Integrált Hulladékgazdálkodási Rendszer szakaszosítási...