Kiírták a közbeszerzést a Homoródszentmárton és Homoródkeményfalva közötti út tervezésére

Borboly Csaba továbbra is számít a lakosság aktív részvételére az ügyben

Június 25-ig jelentkezhetnek a tervezőcégek a Homoródszentmárton és Homoródkeményfalva közötti, 131A megyei út felújításának tervezésére. A hirdetés az elektronikus közbeszerzési oldalon (SEAP) is megjelent. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke továbbra is számít a közös ügyben a helyiek támogatására is abban, hogy megyei cég is jelentkezzen a kiírásra. Mint azt a május 30-i abásfalvi falufórumon is hangsúlyozta fontos, hogy ne egy bukaresti irodából tervezzék meg az utat, hanem egy helyi ismerettel is rendelkező, a lakosság problémáit is ismerő Hargita megyei cég is jelentkezzen. A megyei tanács elnöke szerint gyakorlatilag az újratervezés nagy részét a megyei tanács kollégái elvégezték, amelyet egy erre szakosodott cég át kell nézze és pecséttel kell ellássa. Mint mondta a 2012-es terv erre az útra rossznak bizonyult, amit aktualizálni kellett, a megyeelnök szerint kollégái végezték el azt, amit a tervezőnek kellett volna, így mostanra jutottak oda, hogy újra kiírják a tervezési közbeszerzést.

A beruházás folyamata és előző közleményeink a beruhazas.hargitamegye.ro oldalon követhetőek.

Csíkszereda, 2018. június 13.

Construire sens giratoriu în Joseni: investiție...

Ședința extraordinară a Consiliului Județean Harghita la Joseni Se construiește sens giratoriu în comuna Joseni, la intersecția drumului...

Rectificarea bugetului pentru dezvoltare și...

Localitățile sunt susținute în continuare din cota de 6% A avut loc ședința ordinară a Consiliului Județean Harghita, luni, 28 iunie, pe ordinea...

Cu un pas mai aproape de reabilitarea drumurilor...

A fost semnat contractul pentru supravegherea lucrărilor de reabilitare a DJ131 – DJ133- DJ137A Pentru reabilitarea unei porțiuni de drum de...

Va fi construit drumul județean între Jolotca și...

Un nou plan va fi elaborat Drumul județean 128, dintre Jolotca și Borsec, va fi renovat de Consiliul Județean Harghita. În acest sens se...