Elindul a járdaprogram Ditróban is

Térfigyelő kamerák a forgalombiztonságért

Gyergyóditróban tartotta áprilisi soros ülését Hargita Megye Tanácsa április 26-án, csütörtök délután, amelynek munkáját Puskás Elemér, Gyergyóditró polgármestere nyitotta meg, megköszönve a községet érintő figyelmet. Elmondta, utoljára 2010-ben volt a községben megyei tanácsülés.

– Jelen pillanatban óriási fejlesztések vannak a községben, az elmúlt években utak, iskolák és intézmények újultak meg. Jelenleg nyolc nagy pályázatunk van, amelyeknek összértéke 22 millió lej. Jó csapattal könnyű dolgozni, még akkor is, ha a munka nehéz – fogalmazott házigazdaként Puskás Elemér polgármester.

Barti Tihamér térségi alelnök úgy fogalmazott, többszörös öröm számára, hogy itt van a testület Ditróban.

– Ditró egy nagyon szépen fejlődő község, jó ide jönni, mindig van miről beszélni, együtt tudunk gondolkodni. Annak a munkának, ami jó néhány évvel ezelőtt elkezdődött a gyümölcse folyamatosan érik be – emelte ki Barti Tihamér alelnök, aki gratulált a községvezetőknek és a tanácsosoknak, kiemelve a jó csapatmunkát.

Baróti Lászlo Sándor plébános köszöntőjében a megyei tanács egyházi pályázatainak fontosságáról beszélt, ugyanakkor ismertette a tervezett ravatalozó látványtervét.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsa elnöke a kihelyezett ülések fontosságát emelte ki, hisz a helyszínen lehet megoldást keresni egy-egy jelzett problémára, bevonva a helyi közösséget is. Ugyanakkor köszöntötte a ditrói helyi tanácsokat és a helybélieket.

A tanácsülés megkezdésekor a testület elfogadta Kántor Boglárka RMDSZ-es tanácsos mandátumát, aki a továbbiakban Lőrincz Csilla helyét tölti be a szociális szakbizottságban. Az évek során a Gyergyó Területi Ifjúsági Tanácsnál (GYTIT) szerzett tapasztalatait szívesen vesszük, kivált most az Ifjúság Évében – jegyezte meg Borboly Csaba.

A megyei tanácsosok megszavazták a térfigyelő kamerák felszerelését a megyei utak mentén, a tervek szerint ezeket egy hónapon belül üzembe is helyezik, ezáltal növelve a forgalombiztonságot és visszaszorítva a szabálytalanságokat.

A megyeitanács-elnök köszönetét fejezte ki az RMDSZ parlamenti csoportja közbenjárását, ami által a későbbiekben a megyei tanács ügykezelésébe kerülhet egy marosfői és egy homoródfürdői villa.

A testület elfogadta a Járdaprogram listáját, amelyből Gyergyócsomafalva, Oroszhegy, Gyergyóditró és Gyergyóalfalu számára épülhet járda a megyei utak mentén.

A tanácsosok a Kisvíz program folytatásáról is döntöttek, amit az országban is mintaként emlegetnek, az évek során huszonhárom kistelepülésen sikerült megoldani az ivóvizet.

A napirendi pontok megszavazása után a házigazda polgármester beszámolt arról is, hogy ősszel a Gyergyói-medencében elsőként Ditróban indulhat be a duális képzés, három szakon: öntő, erdőgazdálkodás és cukrász-pék szakon.

A különfélék között Borboly Csaba megyeitanács-elnök ismertette a Corona és Hargita vonatok ügyében szervezett aláírásgyűjtést, arra kérve a megyei és helyi tanácsosokat, hogy aláírásukkal ők is támogassák a sokakat érintő ügyet.

A tanácsülés végén a helyi fúvósok köszöntötték a jelenlévőket. A helyszínről Borboly Csaba megyeitanács-elnök élőben is bejelentkezett közösségi oldalán ízelítőt adva a fúvosók zenéjéből, a község polgármesterével és az újonnan megválasztott megyei tanácsossal értékelve a kihelyezett ülést:

https://web.facebook.com/borbolycsaba/videos/1579412695439441/

Gyergyóditró, 2018. április 26.

Întrevedere cu Simion Crețu pe tema proiectelor...

Borboly Csaba a cerut sprijin pentru construirea a două incubatoare de afaceri   Miercuri, 28 august la întâlnirea avută cu Simion Crețu...

Ministrul dezvoltării regionale și administrației...

Consiliul Județean Harghita solicită remedierea daunelor cauzate de inundații din fondul de rezervă    Daniel Suciu, ministrul...

Reabilitare de drumuri, investiții la spitalul...

- acestea sunt câteva din hotărârile adoptate la ședința din luna august a Consiliului Județean Harghita Se va reabilita drumul județean 131A...

Patru noi locuințe pentru medicii din Miercurea...

  Azi 5 august a avut loc o conferință de presă în cadrul căreia s-a semnat contractul de executare a lucrărilor de construcție a patru noi...