Aláírták a szerződést a beomlott támfalnál

Aláírták a szerződést a beomlott támfalnál

Őszre elkészülhet a Lövéte határában megrongálódott szakasz

A Lövéte határában a tavalyi nagy esőzések következtében beomlott támfalhoz látogatott ki június 22-én, csütörtök délután Borboly Csaba Hargita Megye Tanácsának elnöke, ahol szerződésaláírásra is sor került, a közbeszerzést elnyert cég képviselőjével. A terepszemlén többek között részt vett Mihály Dénes Lövéte polgármestere és Györgylőrincz Ernő alpolgármester, valamint a megyei tanács illetékes igazgatóságáról Péli Levente műszaki vezérigazgató.

A helyszínen az a javaslat fogalmazódott meg, hogy ésszerű lenne a víz mederbe lépcsőket telepíteni, mint ahogy volt régen, ami csökkentené a víz sebességét, így elkerülhető lenne, hogy a víz bemosson az alap alá.

A 132-es, Szentegyházától Brassó megye határáig vezető megyei úton, a szóban forgó 16 méteres szakaszon tavaly megrongálódott támfal nem az út európai uniós támogatású felújítása idején épült, hanem a 2000. év környékén végzett megerősítési munkálat során. Az aszfaltréteget a felújítási projekt részeként még 2010 táján terítették le, a 2007-ben készült terv alapján, amely szerint akkor nem volt szükség ennek a támfalnak a megerősítésére. 2009-ben árvíz okozott károkat a környéken, ám a helyreállításnál sem tartották szükségesnek a szakemberek az illető támfal megerősítését – ahol szükséges volt, ahol rongálódás történt, ott megerősítették az utat.

Az említett útszakasz 2016 tavaszán rongálódott meg jelentősen, az azt követő hónapokban viszont nem sikerült érdemben lépni ez ügyben. Ezt követően vette át az út koordinálását Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, és most közel egy éves kínlódás után sikerült elérni, hogy néhány napon belül kezdődhet a munkálat, amely már idén elkészül.

Csíkszereda, 2017. június 22.

Construire sens giratoriu în Joseni: investiție...

Ședința extraordinară a Consiliului Județean Harghita la Joseni Se construiește sens giratoriu în comuna Joseni, la intersecția drumului...

Rectificarea bugetului pentru dezvoltare și...

Localitățile sunt susținute în continuare din cota de 6% A avut loc ședința ordinară a Consiliului Județean Harghita, luni, 28 iunie, pe ordinea...

Cu un pas mai aproape de reabilitarea drumurilor...

A fost semnat contractul pentru supravegherea lucrărilor de reabilitare a DJ131 – DJ133- DJ137A Pentru reabilitarea unei porțiuni de drum de...

Va fi construit drumul județean între Jolotca și...

Un nou plan va fi elaborat Drumul județean 128, dintre Jolotca și Borsec, va fi renovat de Consiliul Județean Harghita. În acest sens se...