Folyamatban van a kissolymosi út felújítása

Kezd látszani a térségre való odafigyelés eredménye

A 134A megyei út kissolymosi szakaszának felújítását tekintette meg Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke munkatársaival és a helybéliekkel együtt november 18-án, szerdán. A csaknem négy kilométeres szakaszon jelenleg az aszfaltozást előkészítő munkálatok zajlanak, a szerződés értéke több mint négymillió lej. Nagy Lajos, Románandrásfalva község polgármestere elmondta, reméli, jövő év májusáig járható lesz az útszakasz. Jelezte a lakosság igényét erre, a községvezető kijelentette: összefogással még idén meg lehet oldani Székelyszenterzsébet és Kissolymos között az aszfaltozást. Borboly Csaba úgy látja, jó csapatmunkával jól lehet haladni.
– A megyei tanácsnak most jó csapata van, jó az együttműködés, jó a rendszer, és idén sokat haladtak a karbantartások terén. A lakosságnak igaza van, hogy az út felújítását folytatni kell, ezt a közösségi akaratot érvényre kell juttatni, amihez összefogásra van szükség, nem elég a megyei tanács. Köszönetet mondok a megyei tanácsosoknak, hogy a megye ezen részére is odafigyelnek, amely korábban eléggé el volt hanyagolva. Van perspektíva a folytatásra. Egymást erősítve, segítve kell menni előre – fogalmazott a megyeelnök.
Incze Csongor, a megyei tanács alelnöke elmondta, örül annak, hogy kezd látszani a térségre való odafigyelés eredménye, és javul a munkálatok minősége, ezért megköszönte az utakért felelős kollégái munkáját. Reményét fejezte ki, jövőre folytatni tudják a szenterzsébeti út felújítását, és arra kérte a lakosságot, problémáikkal keressék meg, és a lehetőségekhez mérten segítenek.

Csíkszereda, 2015. november 18.

Construire sens giratoriu în Joseni: investiție...

Ședința extraordinară a Consiliului Județean Harghita la Joseni Se construiește sens giratoriu în comuna Joseni, la intersecția drumului...

Rectificarea bugetului pentru dezvoltare și...

Localitățile sunt susținute în continuare din cota de 6% A avut loc ședința ordinară a Consiliului Județean Harghita, luni, 28 iunie, pe ordinea...

Cu un pas mai aproape de reabilitarea drumurilor...

A fost semnat contractul pentru supravegherea lucrărilor de reabilitare a DJ131 – DJ133- DJ137A Pentru reabilitarea unei porțiuni de drum de...

Va fi construit drumul județean între Jolotca și...

Un nou plan va fi elaborat Drumul județean 128, dintre Jolotca și Borsec, va fi renovat de Consiliul Județean Harghita. În acest sens se...