Új úton Homoródszentmárton és Homoródalmás között

Átadták a forgalomnak a Homoródszentmárton és Homoródalmás közötti, több mint hat kilométeres felújított útszakaszt július 4-én, csütörtökön. A 132A jelzésű megyei út felújítását egy éve kezdték el. Az Országos Helyi Fejlesztési Programból (PNDL) finanszírozott, közel 6,5 millió lejes beruházás eredményeként szélesebb lett az út, sáncokat és átereszeket ástak, kapubejárókat és mellékutakat aszfaltoztak le, Homoródszentmárton kijáratánál pedig egy új hidat is építettek.
„Az útépítéssel tízéves álma valósult meg a homoródalmásiaknak – sokan fogják használni. Reméljük, nemcsak arra, hanem erre, hazafele is egyre többen járnak majd rajta” - fogalmazott Tikosi László, Homoródalmás polgármestere.
„Az a célunk, hogy összekössük a kis falvakat a nagyobbakkal, a nagyobbakat a városokkal, hogy az útépítéssel új fejezetet nyissunk a székelyföldi települések számára” - mondta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. Az eseményen részt vett Bíró Barna Botond térségi alelnök is.

Se asigură continuarea lucrărilor pe  drumurile...

Consiliul Județean Harghita sprijină construirea unui nou spital modular   Se va construi un nou spital modular în vecinătatea Spitalului...

ANAP a aprobat documentația standard de atribuire...

ANAP a aprobat documentația standard de atribuire a contractului de achiziție publică: „REABILITARE DJ 131 – DJ 133 – DJ 137A LOT 3”  ...

Ședința consiliului județean a avut loc în zona...

Borboly Csaba: în loc de promisiuni am luat toate măsurile pentru asfaltarea drumului între Ditrău și Tulgheș   Ședința ordinară a...

Reconfigurare de traseu în cazul drumului...

  În cursul zilei de vineri, 12 iunie s-au semnat două contracte de execuție pentru lucrările de reabilitare a drumul județean 134A, pe...