Despre noi

A Beruházás vezérigazgatósága, Hargita Megye Tanácsa politikájának gyakorlatba ültetése érdekében ellátja a megyei önkormányzat feladatainak megvalósítását segítő beruházások, közművesítési munkálatok, a megyei utak, közszolgáltatások és építkezések kidolgozásával, megvalósításával összefüggő feladatokat, az alábbiak szerint:
- figyelemmel kíséri a megyei, regionális, országos és európai uniós pályázati kiírásokat, kezdeményezi a megyei önkormányzat által elérhető pályázatok kidolgozását;
- pályázatokra vonatkozó határozat-javaslatokat készít elő, figyelemmel kíséri ezek időszerűségét és hatályosságát;
- közreműködik a pályázatok kimunkálásában, segíti azok határidőre történő benyújtását;
- koordinálja az önkormányzat szempontjából jelentős pályázatok elkészítését, elkészíttetését;
- ellátja a megyei önkormányzat által elnyert pályázatok projektmenedzseri tevékenységét, beleértve a projekt végrehajtásának megszervezését az érintett szervezeti egységekkel és intézményekkel együttműködve;
- előkészíti az együttműködési megállapodások, alapítványok, közalapítványok, társulások kialakítását;
- közreműködik a területi, műszaki infrastruktúra-fejlesztés, -fenntartás és -üzemeltetés koordinációs feladatainak ellátásában, főként a vízgazdálkodás, csatornázás, vízellátás, szennyvíztisztítás és hulladékgazdálkodás terén;
- technikai segítséget nyújt és támogatja a helyi önkormányzatokat, a kistérségeket és a megye összes közszolgáltatást nyújtó közüzemét;
- ellátja a beruházásokra, fejlesztési programokra és pályázatokra vonatkozó információk körébe tartozó adatszolgáltatási, közzétételi, adatkezelési feladatokat.

test képe

Main profile

Direcția Generală Management

Csoky80 VERIFICARE

gasparbalazs képe

Main profile

Consiliul Judetean Harghita
Direcția Generală Tehnică
Localitatea: 
Miercurea Ciuc - Csíkszereda

Gáspár Balázs

ianovitsistvan@hargitamegye.ro képe

Main profile

Consiliul Judetean Harghita
Direcţia Generală Programe Proiecte Și Achiziții Publice
Localitatea: 
Miercurea Ciuc - Csíkszereda

Ianovits István-Zsolt

lakatosdorottya@hargitamegye.ro képe

Main profile

Consiliul Judetean Harghita
Direcţia Generală Economică
Localitatea: 
Miercurea Ciuc - Csíkszereda

Lakatos Dorottya

veghorsolya@hargitamegye.ro képe

Main profile

Consiliul Judetean Harghita
Directia Generala Tehnica
Localitatea: 
Miercurea Ciuc - Csíkszereda

Vegh Orsolya

birtaantal@hargitamegye.ro képe

Main profile

Consiliul Judetean Harghita
Direcția Generală Patrimoniu
Localitatea: 
Miercurea Ciuc - Csíkszereda

Birta Antal

baralenke@hargitamegye.ro képe

Main profile

Consiliul Judetean Harghita
Direcția Generală Patrimoniu

Bara Lenke

andreasalamon képe

Main profile

Consiliul Judetean Harghita
Direcţia Generală Programe Proiecte Și Achiziții Publice
Localitatea: 
Miercurea Ciuc - Csíkszereda

Salamon Andrea

ferencztunde képe

Main profile

Consiliul Judetean Harghita
Direcţia Generală Programe Proiecte Și Achiziții Publice
Localitatea: 
Miercurea Ciuc - Csíkszereda

Ferencz Tünde

teksecsongor@hargitamegye.ro képe

Main profile

Consiliul Judetean Harghita
Direcția Generală Tehnică
Localitatea: 
Miercurea Ciuc - Csíkszereda

Tekse Csongor

pelilevente@hargitamegye.ro képe

Main profile

Consiliul Judetean Harghita
Direcția Generală Tehnică
Localitatea: 
Miercurea Ciuc - Csíkszereda

Péli Levente

csatocsaba képe

Main profile

Consiliul Judetean Harghita
Direcția Generală Patrimoniu
Localitatea: 
Miercurea Ciuc - Csíkszereda

Csató Csaba

salamonendre@hargitamegye.ro képe

Main profile

Consiliul Judetean Harghita
Direcţia Generală Programe, Proiecte Și Achiziții Publice
Localitatea: 
Miercurea Ciuc - Csíkszereda

Salamon Endre

tamasbotond képe

Main profile

Consiliul Judetean Harghita
Direcția Generală Tehnică
Localitatea: 
Miercurea Ciuc - Csíkszereda

Tamás Botond

Tanko Katalin képe

Main profile

Consiliul Judetean Harghita
Directia generala Tehnica
Localitatea: 
Miercurea Ciuc - Csíkszereda

Tanko Katalin

szocsistvan@hargitamegye.ro képe

Main profile

Consiliul Judetean Harghita
Direcția Generală Management
Localitatea: 
Miercurea Ciuc - Csíkszereda

Szőcs-Mátyás István

ambrusimre képe

Main profile

Consiliul Judetean Harghita
Direcția Generală Patrimoniu
Localitatea: 
Miercurea Ciuc - Csíkszereda

Ambrus Imre

ferenczjudit képe

Main profile

Consiliul Judetean Harghita
Direcţia Generală Programe, Proiecte Și Achiziții Publice
Localitatea: 
Miercurea Ciuc - Csíkszereda

Ferencz Judit

borsdenes képe

Main profile

Consiliul Judetean Harghita
Direcția Generală Tehnică

Bors Dénes

ambrusarnold@hargitamegye.ro képe

Main profile

Consiliul Judetean Harghita
Direcția Generală Tehnică

Ambrus Arnold

bicajanuvasile@judetulharghita.ro képe

Main profile

Consiliul Judetean Harghita
Direcţia Generală Economică
Localitatea: 
Miercurea Ciuc - Csíkszereda

Bicăjanu Vasile

mullerarnold képe

Main profile

Consiliul Judetean Harghita
Direcţia Generală Economică
Localitatea: 
Miercurea Ciuc - Csíkszereda

Müller Arnold

csucsandras@hargitamegye.ro képe

Main profile

Consiliul Judetean Harghita
Direcţia Generală Programe Proiecte Și Achiziții Publice
Localitatea: 
Miercurea Ciuc - Csíkszereda

Csúcs András

szakalitunde képe

Main profile

Consiliul Judetean Harghita
Direcția Generală Tehnică
Localitatea: 
Miercurea Ciuc - Csíkszereda

Szakáli Tünde

szebenimelinda@hargitamegye.ro képe

Main profile

Consiliul Judetean Harghita
Direcția Arhitect Şef
Localitatea: 
Miercurea Ciuc - Csíkszereda

Szebeni Melinda

czerankatalin@hargitamegye.ro képe

Main profile

Direcția Generală Management

Czerán Katalin

suciurobert képe

Main profile

Consiliul Judetean Harghita
Direcția Generală Tehnică
Localitatea: 
Miercurea Ciuc - Csíkszereda

Suciu Róbert

kopaczemoke képe

Main profile

Consiliul Judetean Harghita
Arhitect Şef
Localitatea: 
Miercurea Ciuc - Csíkszereda

Kopacz Emőke

adorjantamas@hargitamegye.ro képe

Main profile

Direcția Generală Tehnică

Adorján Tamás