Zöld utat kapott a csíkszeredai kórház fejlesztése

Az övezeti rendezési terv elfogadása nagy lendületet ad az elkezdett munkának

 

A cél az, hogy Hargita megyében az emberi élet magasabb szinten legyen védelmezve, hogy az orvosi szolgáltatásokért ne kelljen a megyéből elutazni. A különböző szereplők együttműködésének köszönhetően ezek a tervek való válnak. Ambiciózus tervek ezek, de hat, illetve tíz éven belül megvalósíthatóak, mondta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke november 20-án a csíkszeredai megyeházán a megyei sürgősségi kórház fejlesztéséről szóló sajtótájékoztatón.

Csíkszereda helyi tanácsa elfogadta az övezeti rendezési tervet (PUZ) a Hargita Megye Tanácsa alintézményeként működő Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház területére vonatkozóan, így a tervezett fejlesztések nagy lépésben folytatódhatnak.

A fejlesztés a közszolgáltatás jegyében történik, a csíkszeredai kórház pedig nem konkurencia akar lenni a régió kórházainak, hanem kiegészíteni kívánja azok tevékenységét, hangsúlyozta Borboly Csaba. Hargita Megye Tanácsának elnöke köszönetett mondott Csíkszereda város vezetésének és az RMDSZ-es politikusoknak, hogy a kórház ügye mellé álltak, és támogatják annak fejlesztését. De ugyanakkor megköszönte a kórház jelenlegi vezetésének munkáját is, amelynek köszönhetően növekszik a bizalom az intézmény iránt a lakosság körében, illetve a szakembereknek is mára vonzó lehetőséggé vált a csíkszeredai kórház. Továbbá köszönetet mondott a megyei tanács munkatársainak erőfeszítéseikért és a sokszor emberfeletti munkáért, mint mondta, büszkék lehetnek a közös eredményre.

A területi tervnek köszönhetően el tudják költöztetni a csíksomlyói tüdő- és fertőzőosztályt, újabb szakmákat tudnak idevonzani, orvoslakások építésével fel tudnak készülni az új orvosok fogadására, és mindez egy jó csapatmunka eredménye, fejtette ki a megyeelnök.

Az egykor megálmodott tervek mára valósággá váltak, mondta Zonda Erika, a megyei tanács alintézményekért felelős vezérigazgatója, a kórház vezetőtanácsának elnöke. A megyei tanács, Csíkszereda városvezetése és a kórház jó együttműködésének köszönhetően a korábbi pozitív, illetve negatív tapasztalatok alapján megszületett fejlesztési ötletek ma már kész tervek, amelyek egy részéhez az anyagi forrás is biztosított.

A területi rendezési terv elfogadása irányt mutat és nagy lehetőséget nyit meg a kórház előtt, fogalmazott Konrád Judit kórházmenedzser. A cél az, hogy a beteget teljes mértékben kiszolgálják, ezt nagyban segíti az, hogy a különböző szolgáltatások egymás mellé kerülnek. Mérföldkő volt a kórház életében a szolgáltatások és az szakorvosok számának eddigi bővítése, és a tervezett fejlesztés is egy mérföldkő, amely új perspektívákat nyit meg egy fejlődőképes kórház előtt, mondta a kórház menedzsere.

A fejlesztéseket hat évre tervezik, illetve egy új épületet tíz év alatt építenek meg, a terveket Fülöp Otilia megyei főépítész mutatta be. Mint kifejtette, a tervezésnél az volt a szempont, hogy a tevékenység zavartalanul folyjon. A sürgősségi ellátást kibővítik, lemennek két szinttel a föld alá, ott helyezik el a kazánházat, az adminisztrációs tevékenységeket, illetve helyet kap egy kápolna is. Új épületbe költöztetik a csíksomlyói tüdő- és fertőzőosztályt, ezt minél több zöldövezettel veszik körül. Megépítik a helikopter-leszállópályát, a szolgáltatások bővítésével és a betegek számának növekedésével arányosan bővíteni kell a parkolót is. Játszóteret alakítanak ki, újabb orvoslakásokat építenek, illetve a várossal közösen kialakítanak egy második utat is. A tíz év távlatában, a mostani kazánház helyére épül egy új épület. Csíkszereda területi hozzájárulásának köszönhetően újabb orvoslakás épül a kórház épülete és a mostani járóbeteg-rendelő épülete között.

A tervek finanszírozási forrásait Péli Levente, a megyei tanács műszaki vezérigazgatóságának vezérigazgató-helyettese ismertette. Finanszírozási kérést nyújtottak be az Országos Beruházási Ügynökséghez (CNI), remélik, hogy a terv felkerül a jövő évi beruházási listára, mondta. A sürgősségi osztály bővítésére, a meglévő épület megerősítésére a CNI-hez nyújtottak be kérést, eszközvásárlásra és a helikopter-leszállópálya megépítéséhez európai uniós források bevonzását tervezik. A C-épület bővítését szeretnék befejezni és az új műtőket átadni 2019 végéig. A szakrendelők összevonására és az épület megerősítésére a Regionális Operatív Program (POR) támogatását kérik. A járóbetegrendelők a földszinten kapnak helyet, itt lehetősége biztosítanak egynapos bennfekvésre, ezzel is tehermentesítve az osztályokat, számolt be Péli Levente.

A területi rendezési terv az alábbi linken tanulmányozható:

https://hargitamegye.ro/upload/public/PUZ/korhaz/reglementari_urbanistice.pdf

A sajtótájékoztatón készült video megtekinthető az alábbi linken:

https://drive.google.com/open?id=1L-zOUMA8bFarNZZuw0SlMiKui0epV41y

 

Csíkszereda, 2018. november 20.

Construire sens giratoriu în Joseni: investiție...

Ședința extraordinară a Consiliului Județean Harghita la Joseni Se construiește sens giratoriu în comuna Joseni, la intersecția drumului...

Rectificarea bugetului pentru dezvoltare și...

Localitățile sunt susținute în continuare din cota de 6% A avut loc ședința ordinară a Consiliului Județean Harghita, luni, 28 iunie, pe ordinea...

Cu un pas mai aproape de reabilitarea drumurilor...

A fost semnat contractul pentru supravegherea lucrărilor de reabilitare a DJ131 – DJ133- DJ137A Pentru reabilitarea unei porțiuni de drum de...

Va fi construit drumul județean între Jolotca și...

Un nou plan va fi elaborat Drumul județean 128, dintre Jolotca și Borsec, va fi renovat de Consiliul Județean Harghita. În acest sens se...