A múlt emléke, a jelen valósága és a jövő optimizmusa Úz-völgyében

Nem szokványos terepszemlén vettek részt Hargita Megye Tanácsa munkatársai az Úz-völgyében november 14-én, Borboly Csaba megyei tanácselnök, Szántó László csíkkozmási, Gergely András csíkszentmártoni, György József csíkszentgyörgyi polgármester, Szabó László csíkszentgyörgyi alpolgármester vezetésével. A terepszemlén részt vettek Becze István és Dajka Tünde megyei tanácsosok, valamint az RMDSZ Csíki Területi Szervezetének munkatársai, majd az út során csatlakoztak a csíkcsekefalvi, bánkfalvi, csíkszentgyörgyi, csíkszentmártoni és kászonfeltízi közbirtokosságok vezetői is.

- Elsőszámú prioritásunk, hogy a megyei utakat felújítsuk az elkövetkező hat évben. Jelenleg vannak útjaink, ahol elsősorban a karbantartási munkálatok révén avatkozunk be, mint az Úz-völgyi út, de az útépítés csak egy első lépése a szükséges fejlesztési folyamatnak. Ennek a terepszemlének, azontúl, hogy megtekintsük a nyári karbantartás során végzett munkálatokat, az a célja, hogy az út mentén otthont teremtő családok, közösségek további igényeire és szükségleteire is figyelmet fordítsunk - mondta el a terepszemle elöljárójában Borboly Csaba.

A terepszemle első állomásán a résztvevőket Sepsiszéki Nagy Balázs fogadta, aki röviden ismertette családja Úz-völgyi otthonteremtésének fontosabb mozzanatait. A városi élet kényelmét feladó család Sepsiszentgyörgyről költözött az Úz-völgyébe, és aktívan bekapcsolódott a csinódi közösségi élet szervezésében. Ismertetőjében elmondta, hogy Csinód és Egerszék a megye legfiatalabb települései közé tartoznak, a 19. század második felében kezdett benépesedni, elsősorban a Gyimesekből elköltöző családok révén. Ma az egyik legnagyobb szaporulattal rendelkező települések, a Kárpát-medence pozitív példája ez a kistérség, az idei év során is több születést jegyeztek, mint elhalálozást. „Az a célunk, hogy gyerekeinknek egy szebb és jobb helyet, jobb életminőséget hagyjuk hátra, s ha mindenki így cselekszik, jót teszünk a Földnek. Június 22-én itt egy olyan árvíz volt, amilyenre az itt élők emlékezete szerint nem volt példa, elvitte az utat, öt hidat, befolyt a hazákba. A megyei tanácsnak köszönhetően ma már nem lehet ennek látni a nyomait, a hidakat újjáépítették, az utat megjavították, a községvezetés pedig a bekötő út javítását végezte el” - mondta ismertetőjében Sepsiszéki Nagy Balázs, majd egy közös imára hívta a résztvevőket a közösségi összefogással épített Gyümölcsoltó Boldogasszony ökumenikus kápolnába.

A rövid helyismereti előadás után a közbirtokosságok és a községi polgármesterekkel került sor megbeszélésre az Aklos Közbirtokosság székhelyén, amely a környék fenntartható fejlesztési lehetőségeinek vizsgálatáról szólt. A községi önkormányzatok vezetői, a közbirtokosságok vezetőivel közösen kiemelték annak fontosságát, hogy a megyei önkormányzat folyamatosan gondját viseli ennek az útszakasznak, s ezen a feladaton és felelősségvállaláson osztozni kell a megyei önkormányzattal. És ez nem csak az utakra, hanem a közösségszervezésre is érvényes kell legyen.

- A mai nap elsőszámú hozadéka, hogy egyetértettünk abban, hogy közös felelősségvállalás mentén el tudunk indítani egy olyan fejlesztési folyamatot, amely egyszerre nyitja meg ezt a térségét a nagyvilág számára, és vigyáz az itteni emberi és természeti értékekre. Fontos, hogy az elkövetkező időszakban elindítsuk a Csíki-havasok rendezési tervét, meghatározva azokat a pontokat, amelyek megőrzik ennek a tájnak a látványosságát, szépségét, ugyanakkor alkalmas lesz egy tartalmas, elsősorban az aktív szabadidő és történelmi emlékezetre épülő turizmusra. De leginkább alkalmas lesz arra, hogy az itteni családok életminősége javuljon - fogalmazott Borboly Csaba.

A megbeszélést követően a résztvevők továbbutaztak a történelmi emlékhelyszínekre. Gergely András, Csíkszentmárton polgármestere tartott részletes ismertetőt az első világháború során a térségben lezajló eseményekről, a Mátyás király erődnél, majd az Úz-völgyi katonatemetőnél.

- A száz éves centenáriumra valamit fel kell mutatni. Pontosan száz éve volt ez az út ugyanilyen jó állapotban, utoljára 1917-ben újították fel hasonló mértékben - fogalmazott a polgármester a hajdani hármas határ helyszínén.

A megbeszélésen a megyeelnök kijelentette, hogy a megyei tanács ismét napirendre tűzi a vitás megyehatárok kérdését Bákó megyével is, elsősorban tárgyalás útján próbálják meg rendezni ezeket, és ha így nem jutnak eredményre, jogi útra terelik a kérdést. Az Úz-völgyi tábor ügyében a megyeelnök kezdeményezte, hogy a helyi önkormányzatok, a közbirtokosságok a megyei tanáccsal karöltve vizsgálják meg, hogy ki milyen lépéseket, feladatokat tud vállalni, hisz azon túl, hogy egy jól működő turisztikai pont lehet, egy értékes történelmi helyszínről van szó, amelyet a jelenlegi vezetőknek kötelességük megőrizni az utókor számára.

A terepszemle egyik kiemelkedő pontja az Úz-völgyében elesett katonák emlékére 1994-ben állított sziklatömbnél történő koszorúelhelyezés és tiszteletadás volt.

A terepszemle különböző mozzanatait megörökítő képriport itt érhető el:

https://goo.gl/RXXJmZ

 

Csíkszereda, 2018. november 15.

Összefogás a büdösfürdői mofetták felújítása...

Szakdolgozatot mutattak be a Hargita Megye Tanácsa által szervezett webináriumon   Hargita Megye Tanácsa, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi...

Megépül a körforgalom Gyergyóalfaluban: a...

Gyergyóalfaluban tartott rendkívüli ülést Hargita Megye Tanácsa   Körforgalom épül Gyergyóalfaluban a 126-os megyei út és a 13B jelzésű...

Újabb orvoslakások építésével teszik vonzóbbá...

Négy új orvoslakás beruházásáról döntöttek Hargita Megye Tanácsának soros havi ülésén június 28-án. A garázzsal is rendelkező lakások, melyek...

Közel 50 kilométeres úthálózat épül Hargita megye...

Aláírták a szerződést a munkálatokat felügyelő mérnökkel   Hargita megye déli részén épülő, közel ötven kilométeres úthálózat felújítási...