Folytatják a lövétei támfal építését

 

Mint arról korábban írtunk két évvel ezelőtt rongálódott meg a 132-es megyei út mentén, Lövéte közelében a támfal, egy 16 méteres szakaszon, amely nem az út európai uniós támogatású felújítása idején épült, hanem a 2000. év környékén végzett megerősítési munkálat során. Az aszfaltréteget ugyanis a felújítási projekt részeként még 2010 táján terítették le, a 2007-ben készült terv alapján, amely szerint akkor nem volt szükség ennek a támfalnak a megerősítésére. 2009-ben árvíz okozott károkat a környéken, ám a helyreállításnál sem tartották szükségesnek a szakemberek az illető támfal megerősítését – ahol szükséges volt, ahol rongálódás történt, ott megerősítették az utat. A 2016-os árvíz következtében azonban beomlott a támfal. Az azt követő időszakban nem történtek meg a szükséges lépesek a javítási munkálatok elindítása érdekében, így Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, átvette a munkálatok elindításának irányítását, és követését. Az előző időszakban fennállt akadályok elhárítása után aláírásra került a kivitelezési szerződés. A beomlott támfal helyrehozási munkálatait a tavaly ősszel kezdték el, a munkálatok során azonban kiderült, hogy egy további részét is újjá kell építeni a támfalnak, ehhez pedig új közbeszerzési eljárásra volt szükség. Idén májusban pedig erre is sikerült kivitelezési szerződést aláírni. Mindezek mellett ugyanakkor szükség volt a meglévő vízügyi engedélyek felülbírálására, amely miatt szeptemberig szüneteltek a munkálatok. Szeptemberben sikerült megkapni a módosított engedélyt. Az új támfal munkálatai így idén ősszel indulhattak újra, amely várhatóan november végéig fejeznek be., amennyiben nem lesz újabb hatósági, illetve más jellegű, előre nem látható akadály.

A csatolt fotók az újabb helyszíni szemlén készültek.

Korábbi közleményeink és még több információ a beruhazasok.hargitamegye.ro oldalon.

 

Csíkszereda, 2018. november 5.

Folytatódnak a megkezdett megyei beruházások

Hivatalos: Csíksomlyóra látogat Ferenc pápa   Hargita Megye Tanácsának döntéshozó testülete rendkívüli ülést tartott január 11-én, melyet...

Folytatódik Hargita Megye Tanácsa járdaprogramja

  Ditróba keresnek kivitelezőt a járda építésére   Ditróban a 153C, valamint a 127-es jelzésű megyei út mentén építenének járdát,...

Székelyföld belső határait bontják le

Fotó: Csedő Attila   Átadták a kőrispataki utat   – Egy olyan útnak az építése, amely a bezártságból emel ki egy régiót,...

Kiírták a közbeszerzést a Csíkszeredai Megyei...

Kiírták a közbeszerzést a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház bővítésére Hargita Megye Tanácsának alintézményeként működő Csíkszeredai Megyei...