EU-s forrásból valósulhat meg a bélbori út felújítása

EU-s forrásból valósulhat meg a bélbori út felújítása

A leadott pályázati dokumentáció túljutott az első szűrőn

A Regionális Operatív Programhoz leadott pályázati dokumentációt, amelyet a Bélbor és Suceava megye határa közötti, 174A illetve 174C jelzésű megyei utak (https://bit.ly/2NGGc6x) felújítási költségeinek finanszírozására adott le Hargita Megye Tanácsa, első körben jóváhagyta az ellenőrző bizottság. Ezt követi majd a kiértékelés és válogatás majd az előszerződési procedúra. Tudósít Borboly Csaba a közösségi oldalon:

https://www.facebook.com/215328865181171/posts/1807445709302804/

Korábban Borboly Csaba többször elmondta, hogy az út beruházását úgy kezdték el, hogy nem álltak rendelkezésre az pénzügyi források, hiszen bíztak benne, hogy a megyei tanács kollégái megfelelő pályázati dokumentációt tudnak összeállítani, illetve a kormány is jóváhagyja azt. Az út felújítása gazdasági, turisztikai előnnyel jár a két megye számára, ugyanakkor a közlekedési infrastruktúra nagyarányú fejlesztéséhez járul hozzá. Szeptember 28-án adta ki Hargita Megye Tanácsa a munkakezdési parancsot, előző közleményünk itt olvasható. Suceava megyében is építik az utat Panaci és Glodu települések között, a területi jogviszonyok tisztázását követően pedig elkezdik Glodu és a megyehatár közötti szakasz építését is.

A beruházás részletei és előző közleményeink a beruhazasok.hargitamegye.ro oldalon érhetőek el.

 

Csíkszereda, 2018. október 19.

Construire sens giratoriu în Joseni: investiție...

Ședința extraordinară a Consiliului Județean Harghita la Joseni Se construiește sens giratoriu în comuna Joseni, la intersecția drumului...

Rectificarea bugetului pentru dezvoltare și...

Localitățile sunt susținute în continuare din cota de 6% A avut loc ședința ordinară a Consiliului Județean Harghita, luni, 28 iunie, pe ordinea...

Cu un pas mai aproape de reabilitarea drumurilor...

A fost semnat contractul pentru supravegherea lucrărilor de reabilitare a DJ131 – DJ133- DJ137A Pentru reabilitarea unei porțiuni de drum de...

Va fi construit drumul județean între Jolotca și...

Un nou plan va fi elaborat Drumul județean 128, dintre Jolotca și Borsec, va fi renovat de Consiliul Județean Harghita. În acest sens se...