Összekötik Székelyföldet és Bukovinát

Jelentős gazdasági fellendülést hozhat a bélbori út megépítése mindkét térségnek

Kiadták a munkakezdési parancsot a Bélbor és Suceava megye határa közötti útszakasz felújítására is pénteken, szeptember 28-án. Borboly Csaba mellett jelen volt Bende Sándor parlamenti képviselő, Tudor Andriu Suceava megye főépítésze, az északi térségi megyei tanácsosok, valamint a térség községeinek polgármesterei is.

Bende Sándor képviselő szerint az út megépítése jelentős gazdasági és turisztikai vonzattal járhat a térség lakói számára. A Suceava megyéből Bukarest fele utazók számára csaknem száz kilométeres rövidítést jelenthet, valamint Marosvásárhely fele is lerövidíti az utazást. Mindezek mellett azonban jelentősen bővülhet a turisták száma is, ugyanis is sokan látogatják jelenleg is Borszéket és sípályáját a szomszéd megyéből. A képviselő ugyanakkor azt is elmondta, hogy amennyiben ez az útszakasz megépül, úgy a Gyergyóhollótól Bélboron át egészen a Suceava megyei Dornavátráig tartó szakaszt átveheti az Országos Útügyi Hivatal.

Suceava megyei részen is építik az utat. A Suceava megyei főépítész beszámolója szerint ugyanis hétfőn indulnak a munkálatok Panaci és Glodu települések közötti szakaszon, Glodu és Hargita megye határa között pedig a területek jogviszonyának tisztázását követően kezdhetik el a felújítást.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke kiemelte, hogy az út jelentősen hozzájárul majd ahhoz, hogy összekösse Székelyföldet Bukovinával. Ebből pedig jelentős előnyök származnak Hargita megyének is, ugyanis megkönnyíti az átjárást azoknak, akik az északi térségbe kirándulnának, illetve a Székelyföldre kíváncsiak is könnyebben eljutnak hozzánk. A megyeelnök szerint a turisztikai beruházások a térségben, úgy mint a borszéki kezelő központ nagy számú turistára számíthat a szomszédos megyéből.

– Sajnos el kellett teljen jó néhány év, amelyben mindenki belátta, hogy ennek az útnak a megépítése nem árt sem a magyarságnak sem a románságnak, hanem valós gazdasági hasznot hoz mindenki számára. Az ország egyik legszebb, Kárpátokat átszelő útja lesz, majdnem 1500 méter lehet a szintkülönbség az út során – mondta Borboly Csaba, hozzátéve, hogy az út fejlesztését úgy kezdték el, hogy nem volt forrás rá, jelenleg pedig úgy néz ki sikerül EU-s forrást megpályázni a felújítás költségeire.

A közel 6,5 kilométeres szakasz felújításának folyamatát a beruhazasok.hargitamegye.ro oldalon követhetik.

Csíkszereda, 2018. szeptember 30.

Összefogás a büdösfürdői mofetták felújítása...

Szakdolgozatot mutattak be a Hargita Megye Tanácsa által szervezett webináriumon   Hargita Megye Tanácsa, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi...

Megépül a körforgalom Gyergyóalfaluban: a...

Gyergyóalfaluban tartott rendkívüli ülést Hargita Megye Tanácsa   Körforgalom épül Gyergyóalfaluban a 126-os megyei út és a 13B jelzésű...

Újabb orvoslakások építésével teszik vonzóbbá...

Négy új orvoslakás beruházásáról döntöttek Hargita Megye Tanácsának soros havi ülésén június 28-án. A garázzsal is rendelkező lakások, melyek...

Közel 50 kilométeres úthálózat épül Hargita megye...

Aláírták a szerződést a munkálatokat felügyelő mérnökkel   Hargita megye déli részén épülő, közel ötven kilométeres úthálózat felújítási...