A lakosság javaslatai tökéletesíthetik a megyei utak felújítási terveit

Három megyei út felújítási terveit ismertették Udvarhelyszék és Keresztúr – térségében szerdán, augusztus 29-én Székelyderzsen, Atyhában és Székelypálfalván.

Székelyderzsen Sándor György megyei tanácsos, István Adrián polgármester és a helyiek jelenlétében ismertették Hargita Megye Tanácsa Műszaki vezérigazgatóságának kollégái, a 133-as jelzésű út, Székelyderzs és Maros megye határa fele vezető szakaszának (https://bit.ly/2BViIFn) terveit. A közel másfél kilométeres szakaszon az út felújítása mellett betonsáncokat is öntenek a víz megfelelő elvezetése érdekében, valamint egy hidat is teljesen újjá építenek előre gyártott betonelemekből, amely közel tíz méter széles és öt méter hosszú lesz.

Az Etéd – Atyha közötti út felújítása nem megy a siklódi út róvására

Az Etéd és Atyha közötti szakaszon (https://bit.ly/2PKQobt) közel 7,5 kilométeren készülnek felújítani az utat. A felújítandó részen két híd teljes felújítását is magába foglalják a tervek, mutatták be szintén tegnap Katona Mihály, Korond község polgármestere és a helyi lakosok jelenlétében.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke ismét hangsúlyozta, hogy ezen út rendbetétele nem megy semmilyen más megyei szakasz modernizálásának rovására sem. – Az Atyha fele vezető út nem konkurense a siklódi útnak. Mindkét szakasz tervezése jól halad. Mindkét esetben abban bízunk, hogy a tervek elkészülte után idén kivitelezési szerződést köthetünk, hiszen, amennyiben ez sikerül, abban az esetben jó eséllyel pályázunk uniós forrásokra vagy kormánytámogatásra – tette hozzá a megyei tanács elnöke. Ugyanakkor arra is felhívták a figyelmet, hogy Etéd Székelyföld közlekedési csomópontjává válhat a környező utak megépítését követően. Jelenleg ugyanis a tegnap bemutatott útszakasz folytatásaként már kivitelezés alatt áll a 136A jelzésű út, Kőrispatak – Maros megye határa közötti rész (https://bit.ly/2DtBJKt). Így a Marosvásárhely fele közlekedők számára ez egy új összekötő úttá válik a későbbiekben, amely gazdasági vonzerőt jelent a térségnek.

Múlt héten, Etéden is ismertették a két település közötti szakasz terveit.

Marosvásárhely fele a későbbiekben Székelypálfalva fele is lehet majd közlekedni

A Székelypálfalva – Firtosváralja közötti rész (https://bit.ly/2MYQ7TL) terveit is ismertették tegnap Kovács Lehel, Farkaslaka polgármesterével együtt. Mint elhangzott ez is egy alternatív útvonal lehet a későbbiekben a Marosvásárhely irányába utazók számára. Borboly Csaba szerint ugyan nehéz a terep, amelyen építeni kell majd, de ez egy fontos út a környező települések számára, és bíznak benne, hogy a fiatalok benépesítik a későbbiekben ezeket a falvakat.

Mindhárom út felújítási terve a konzultációs oldalon is elérhető. A megyei tanács elnöke szerint, ezeket minél több helyi lakos tanulmányozza és fogalmazza meg javaslatait, annál tökéletesebb tervet sikerül elfogadtatni a megyei tanács testületével. Ez pedig a kivitelezés során kevesebb akadályt jelent.

Az elképzelések szerint, mivel a kormány nem tudja elkölteni az uniós forrásokat, ezért támogatja azokat a felújításokat, amelyre már érvényes kivitelezési szerződés születik évvégéig. Egy másik opciót pedig az Országos Helyi Fejlesztési Program jelentene.

A tegnapi napról készült összefoglaló Borboly Csaba közösségi oldalán tekinthető meg.

A felújítási tervek az alábbi hivatkozásokon érhetőek el:

133-as megyei út, Székelyderzs:

https://www.facebook.com/groups/641571599341625/permalink/1122182287947218/

136A jelzésű út, Atyha – Etéd:

https://www.facebook.com/groups/641571599341625/permalink/1120334671465313/

136B jelzésű út, Székelypálfalva – Firtosváralja:

https://www.facebook.com/groups/641571599341625/permalink/1120329241465856/

Csíkszereda, 2018. augusztus 30.

Összefogás a büdösfürdői mofetták felújítása...

Szakdolgozatot mutattak be a Hargita Megye Tanácsa által szervezett webináriumon   Hargita Megye Tanácsa, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi...

Megépül a körforgalom Gyergyóalfaluban: a...

Gyergyóalfaluban tartott rendkívüli ülést Hargita Megye Tanácsa   Körforgalom épül Gyergyóalfaluban a 126-os megyei út és a 13B jelzésű...

Újabb orvoslakások építésével teszik vonzóbbá...

Négy új orvoslakás beruházásáról döntöttek Hargita Megye Tanácsának soros havi ülésén június 28-án. A garázzsal is rendelkező lakások, melyek...

Közel 50 kilométeres úthálózat épül Hargita megye...

Aláírták a szerződést a munkálatokat felügyelő mérnökkel   Hargita megye déli részén épülő, közel ötven kilométeres úthálózat felújítási...