Elsődleges prioritás a zetelaki járda építése

Az egyik legfontosabb beruházás a községben a zetelaki járda megépítése, erről egyeztetett Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsa elnöke és Nagy Attila, Zetelaka község polgármestere.

A zetelaki járda építését a tavaly márciusban kezdték el, a Hargita Megye Tanácsa által lebonyolított járdaépítési programban. A munkálatokat Borboly Csaba Nagy Attilával és Sándor Barna térségi megyei tanácsossal ellenőrizte múlt év júniusában, már akkor látszott, hogy a kivitelező nem fogja tudni tartani teljes mértékben az eredeti, 2017. szeptember 20-i határidőt, így a község és megyei tanács közös megállapodása alapján 2017. október végéig meghosszabbították a szerződést. A műszaki ellenőrzések viszont arra mutattak rá, hogy a bákói kivitelező silány munkát végzett, és az október végi határidőre sem tudta a vállalt munkálatot befejezni. Ennek következménye volt, hogy idén januárban egy szerencsétlen baleset is bekövetkezett. Márciusban a kivitelező vállalta, hogy kijavítja a jelzett hibákat és befejezi a munkálatokat, így a tervezett szerződésbontás elmaradt. A bákói kivitelező májusban, pár napos késéssel ugyan, de leszállította a hiányzó beton fedőelemeket, viszont Hargita Megye Tanácsa munkatársai június 9-én megállapították, hogy a járdaelemek nem tartalmazzák az előírás szerinti vasazatot, és balesetveszélyesek, így Hargita Megye Tanácsa a szerződésbontás mellett döntött.

Újabb szerződés megkötése csak közbeszerzési eljárás után lehetséges, a gyorsítása érdekében Hargita Megye Tanácsa munkatársai két külön közbeszerzési folyamatot indítottak el a mai nappal kezdődően. Az első közbeszerzési eljárás a fedő betonelemek beszerzésére vonatkozik, a második eljárás pedig az építési hibák kijavítására, valamint a munkálatok befejezésére. Utóbbi kiírására augusztusban kerül sor a tervező által végzett ellenőrzési és kivitelezési előírások szerint, így várhatóan kora ősszel már folytatni lehet a munkálatokat.

- Mindig ragaszkodtam ahhoz, hogy inkább helyi cégekkel építkezzünk, sajnos ez esetben is az egyetlen jelentkező egy bákói cég volt, akit nyilvánvalóan nem érdekel az, hogy mit mondanak majd a zetelaki emberek róla, s egyáltalán nem törekedett a minőségi munkára. A jelenlegi jogi környezetben nehéz felbontani egy közpénzből finanszírozott szerződést, de most már megtettük. Elsődlegesen az a célunk, hogy a járda megépüljön, és Zetelaka lakói biztonságban tudjanak közlekedni. Ezzel párhuzamosan alaposan megvizsgáljuk a cég által küldött műszaki és pénzügyi jelentések, valamint a szerződésben és közbeszerzési dokumentációban előírtakat, s ennek megfelelően kötbér vagy büntetés fizetésére kötelezzük - tájékoztatott Borboly Csaba az eset kapcsán.

- Az a tény, hogy a kivitelező ilyen aljas trükkel próbált meg átverni, az minden képzeletet felülmúl. A többszöri haladékot kérő és kapó kivitelező DASRICOM Kft. a télen kellett volna megöntse a hiányzó beton fedőelemeket, amit végre májusra sikerült is neki. De kiderült, hogy azokban egy szál vas sincs, holott a terv szerint a fedőelemeknek komoly vasazása kell legyen, amely elbírja akár a több tíz tonnás teherautók súlyát is. Még nem ismerem pontosan a jogi lehetőségeket, ha a sérült személy beleegyezik, akkor valószínűleg bepereljük a kivitelezőt kártérítésért, de ezenkívül azért is, hogy elvegyük a kedvét az ilyen jellegű viselkedéstől az ehhez hasonló szélhámosoknak, hisz a napokban egy újabb sajnálatos baleset történt. Jelen pillanatban a megyei tanács munkatársaival gőzerővel azon dolgozunk, hogy mihamarább elkészüljön a terv aktualizálása, és megtörténjen a közbeszerzés. Addig is kérjük a járókelőket, hogy közlekedjenek óvatosan - nyilatkozta Nagy Attila polgármester.

Csíkszereda, 2018. július 31.

Construire sens giratoriu în Joseni: investiție...

Ședința extraordinară a Consiliului Județean Harghita la Joseni Se construiește sens giratoriu în comuna Joseni, la intersecția drumului...

Rectificarea bugetului pentru dezvoltare și...

Localitățile sunt susținute în continuare din cota de 6% A avut loc ședința ordinară a Consiliului Județean Harghita, luni, 28 iunie, pe ordinea...

Cu un pas mai aproape de reabilitarea drumurilor...

A fost semnat contractul pentru supravegherea lucrărilor de reabilitare a DJ131 – DJ133- DJ137A Pentru reabilitarea unei porțiuni de drum de...

Va fi construit drumul județean între Jolotca și...

Un nou plan va fi elaborat Drumul județean 128, dintre Jolotca și Borsec, va fi renovat de Consiliul Județean Harghita. În acest sens se...