Elkezdődött az aszfaltozás Kőrispatakon

Javában zajlanak az aszfaltozási munkálatok a 136A jelzésű megyei úton, Kőrispatak és Maros megye határa közötti közel öt kilométeres szakaszon.

Hargita Megye Tanácsa ez év február végén adta át a terepet a kivitelezőnek, majd március 7-én kiadták a munkakezdési parancsot a kivitelező Maros Utak és Hidak Kft.-nek. A szerződés értelmében még öt hónap áll rendelkezésére a közel öt kilométeres szakasz felújítására. A ballaszt- és törtkő réteget követően két réteg aszfalt kerül az úttestre.

Szőcs László, Etéd község polgármestere örömének adott hangot, hogy jó ütemben zajlanak a munkálatok, ami az egész térségnek gazdasági és turisztikai fellendülést tud hozni.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke közösségi oldalán úgy fogalmazott, hogy a beruházás nem csak a két szomszédos település összekötését jelenti, általa a térséget is összekötik, hiszen így Székelykeresztúrról könnyebben és gyorsabban lehet majd Maros megye irányába közlekedni és fordítva, fellendítve ezzel a turizmust is a két megyében.

– Ez az út egyaránt fontos a két megye együttműködésében és Székelyföld építésében is – hangsúlyozta a megyeitanács-elnök, aki úgy véli sok éven át állt az ügy, de a sok botlasztó ellenére sikerült a földről felvenni.

A beruházások részletei a beruhazasok.hargitamegye.ro oldalon követhetők.

Csíkszereda, 2018. június 26.

Már a járdát építik a #KőrispatakiÚt mentén.

A járdák és sáncok kialakításával dolgoznak a Kőrispatak - Maros megye határa közötti 136A jelzésű út mentén. Az átereszek már elkészültek és...

Járhatóvá teszik a Hargita megyei utakat

Madéfalván tartott kihelyezett ülést Hargita Megye Tanácsa Főként útkarbantartásra és beruházásokra különített el összegeket Hargita Megye Tanácsa...

A lakosság javaslatai tökéletesíthetik a megyei...

Három megyei út felújítási terveit ismertették Udvarhelyszék és Keresztúr – térségében szerdán, augusztus 29-én Székelyderzsen, Atyhában és...

Gyimesközéplokon is ismertették a megyei utak...

Gyimesközéplokon is ismertették a megyei utak felújítási terveit Közelebb húzzák Háromkutat Hargita megyéhez Gyimesközéplokon tartottak ma...