Építik az utat Kobátfalva és Firtosmartonos között

Bicikli sávot is kialakítanak

Aláírták a 135-ös jelzésű megyei út Kobátfalva és Firtosmartonos közötti szakaszára a finanszírozási szerződést május 15-én, kedden Bukarestben. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke és Paul Stănescu, a regionális fejlesztésért felelős miniszter látta el kézjegyével a finanszírozási szerződést, amely a kormány Országos Helyi Fejlesztési Programjából (PNDL) biztosítja azt a közel 18 millió lejt, amely a kilenc kilométeres szakasz felújításához szükséges. A felújítás során nem csak az úttestet építik meg, hanem a bekötő utak és a buszmegállók helyeit is kialakítják az út mentén, valamint biciklisávot is kialakítanak, ott ahol ezt az út szélessége lehetővé teszi. Továbbá újra építenek egy hidat és hármat felújítanak ugyanezen a szakaszon. A kivitelező Multipland Kft.-nek a szerződés értelmében minderre 480 nap áll rendelkezésére.
– Több éve várják a helybeliek, hogy sor kerüljön ezen útszakasz felújítására, immár minden akadály elhárult, jelenleg meg van a munkálatokhoz szükséges pénzforrás, így most már a kivitelezőn múlik a határidő tartása, de optimizmusra ad okot az, hogy a kivitelező már jelen van és megkezdték a munkaterep kialakítását. Sikerült gyakorlatilag a nulláról eljutni idáig. Ennek az útnak térségi jelentősége van, hisz ez nem csak martonosiakat és a kobátfalviakat fogja szolgálni, hanem jelentősen lerövidíti az utazási időt például Siménfalváról, Székelykeresztúrról, vagy Székelyszentlélekről. Meggyőződésem, hogy ennek pozitív hatása lesz a térség gazdasági fejlődésére, a turizmusára, de az itt lakók életszínvonala növekedéséhez is hozzájárul. Összekötjük településeinket – nyilatkozta Borboly Csaba, megköszönve Kelemen Hunor, az RMDSZ elnökének és a szövetség parlamenti frakcióinak közbenjárását. A megyeelnök ugyanakkor felkéri a helyieket, hogy ők is kövessék a munkálatok folyamatát, és javaslataikat, észrevételeiket azonnal jelezzék a közösségi oldalon, vagy e-mailben az info@borbolycsaba.ro email-címre.
A beruházást a beruhazasok.hargitamegye.ro oldalon is követhetik, ugyanezen oldal mobilbarát alkalmazásán keresztül pedig fotó, videó jelentéseket is küldhetnek a megyei tanács utakért felelős kollégáinak.

Csíkszereda, 2018. május 16.

Echilibrat, optimist și ambițios

Echilibrat, optimist și ambițios S-a aprobat bugetul de venituri și cheltuieli al județului Harghita pe anul 2019 Borboly Csaba, președintele...

Se dorește continuarea lucrărilor de asfaltare a...

Se dorește continuarea lucrărilor de asfaltare a drumului spre Șoimușu-Mic Se va organiza o procedură de licitație publică pentru executarea...

Nu s-a prezentat nicio firmă pentru refacerea...

  Se va relua procedura de achiziție publică S-a reluat pentru a treia oară procedura de achiziție publică a lucrărilor de realizare a...

Se caută firmă pentru reabilitarea drumului care...

Se caută firmă pentru reabilitarea drumului care duce spre Harghita Băi Se dorește asfaltarea drumului de beton  Pe pagina destinată...