Az elsődleges cél vonzóvá tenni az itthon maradást

Az elsődleges cél vonzóvá tenni az itthon maradást

Abszolút prioritás a megyei utak rendbetétele, a megyei kórház fejlesztése és az ifjúság éve jegyében szervezett programok.

Székelydályán tartotta januári soros ülését Hargita Megye Tanácsa, amelynek központi témája a 2018-as évi költségvetés megvitatása és jóváhagyása volt. A tanács munkáját György Sándor, Kányád polgármestere nyitotta meg, megköszönve a községet érintő figyelmet, és a figyelem további fenntartását kérve a megyei tanácstól.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsa elnöke, is megköszönte a községvezetés és a lakosság együttműködését az eddig megvalósított beruházások mentén, és biztosította, hogy a továbbiakban is mindig a helyszínen fognak megoldást keresni egy-egy jelzett problémára, bevonva a helyi közösségeket.

– Azt már többször is jeleztem, hogy a nemrégiben menesztett kormány gazdasági ámokfutása oda vezetett, hogy a megyei és helyi önkormányzatok működése ellehetetlenül, csak azért, hogy a különböző központi költségvetések túlkapásait finanszírozni tudja a kormány. Hargita megyében ez 39 millió lej hiányt jelent egyelőre az idei évre. Ez a hiány egyelőre a működési költségeknél jelentkezik, az előző években megkezdett, valamint az idénre tervezett beruházások folytatásáról nem tudunk lemondani, mert azoknak jelentős hatásuk van a megyei gazdaság növekedésére – összegezte a keddi ülésen Borboly Csaba megyeelnök a költségvetéssel kapcsolatos alapgondolatokat.

A költségvetési prioritások azonosítása érdekében Hargita Megye Tanácsa kérdőíves konzultációt indított a helyi és megyei tanácsosok, valamint a helyi önkormányzatok vezetői körében. A válaszadók túlnyomó többsége, több mint fele az utak állapotát tartja az egyik legégetőbb problémának. Ezt követi a közösségi programok szervezése és támogatása, a turizmus lehetőségeinek a kihasználása, valamint a gazdasági szereplők megerősítése.

Idén biztosított a finanszírozása a DJ 123E jelzésű csíkpálfalvi útnak, a csíkcsicsói Olt-híd befejezésének, a hidegségi 127A jelzésű út és hídjai rendbetételének, valamint a Jávárdi patak menti, 127B út javítási munkálatainak, ez utóbbiak mind árvíz miatt megsérült útszakaszok. Helyi költségvetési forrásból fedezik a költségeit a Vasláb–Gyergyóújfalu közötti útszakasz korszerűsítésének, a 136A jelzésű, kőrispataki út felújításának, részben a kissolymosi út felújításának, valamint a 131-es megyei út felújítási tervének. Az országos fejlesztési, valamint az árvízkárok helyreállítására kiutalt költségvetési keretből finanszírozzák a 132-es megyei út támfalának javítását. A 2018-ban indítható beruházások között szerepel a hargitafürdői és libáni út, az Újlakot, valamint Székelyderzset és Székelymuzsnát Maros megyével összekötő 134-es, illetve 133-as jelzésű út tervezése, a décsfalvi híd javítása, továbbá a 135-ös jelzésű megyei úton történő árvízkárok helyreállítása. Folytatódik a járdaprogram, az idei évben kezdődik a csomafalvi, gyergyóalfalvi, zetelaki, ditrói és oroszhegyi járdaépítési munkálat közbeszerzése.

Barti Tihamér alelnök tájékoztatta a testületet, hogy Gyulafehérváron jóváhagyták a 131 - 133 - 137A megyei út Brassó megye határig történő felújítására vonatkozó pályázatot, már csak a bukaresti menedzsmenthatóság jóváhagyása van hátra. A További uniós alapokból finanszírozott útfelújításokra várhatóan az Európai Unió költségvetése kiigazítása után kerülhet sor, ez esetben további 3 útszakasz felújítására kerülhet sor.

Ugyancsak folytatódik a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház fejlesztése, az egyértelmű hosszú távú cél a II-es, regionális kórházakra vonatkozó besorolás megszerzése, továbbá elkezdődik a somlyói osztályok elköltöztetésének előkészítése.

Az idei évet Hargita Megye Tanácsa az ifjúság jegyében hirdette meg, a tervezett programok a fiatal generáció szülőföldön való boldogulását kell hogy szolgálják. De nemcsak a programok mentén fogják az ifjúságot támogatni, hanem gazdaságfejlesztési intézkedéseket, konkrétan négy inkubátorház – Csíkszereda, Székelyudvarhely, Székelykeresztúr, Gyergyószentmiklós – létrehozásához szükséges alapokat is befoglaltak a költségvetésbe.

A megyei költségvetés elfogadása mellett a testület jóváhagyta a civilszervezetek, helyi közösségek számára vissza nem térítendő támogatására vonatkozó programokat, köztük az ifjúsági, családi és kulturális programokra vonatkozó pályázatait, amelyeket az elkövetkező két hétben hirdetnek meg Hargita Megye Tanácsa weboldalán, a sajtóban és a közösségi médiában.

A tanácsülés előtt, a testület, Fülöp Szabolcs lelkész meghívásának eleget téve a XIV. században épült református templom felújítás alatt lévő freskóit tekintette meg.

Borboly Csaba a megyei költségvetés megalapozására, valamint a beruházásokat tartalmazó bemutatója az alábbi linken érhető el:

https://www.borbolycsaba.ro/wp-content/uploads/2018/01/Koltsegvetes-2018...

Székelydálya, 2018. január 30.

Összefogás a büdösfürdői mofetták felújítása...

Szakdolgozatot mutattak be a Hargita Megye Tanácsa által szervezett webináriumon   Hargita Megye Tanácsa, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi...

Megépül a körforgalom Gyergyóalfaluban: a...

Gyergyóalfaluban tartott rendkívüli ülést Hargita Megye Tanácsa   Körforgalom épül Gyergyóalfaluban a 126-os megyei út és a 13B jelzésű...

Újabb orvoslakások építésével teszik vonzóbbá...

Négy új orvoslakás beruházásáról döntöttek Hargita Megye Tanácsának soros havi ülésén június 28-án. A garázzsal is rendelkező lakások, melyek...

Közel 50 kilométeres úthálózat épül Hargita megye...

Aláírták a szerződést a munkálatokat felügyelő mérnökkel   Hargita megye déli részén épülő, közel ötven kilométeres úthálózat felújítási...