Tavasszal kezdődnek a munkálatok Kőrispatak és Maros megye határa között

Tavasszal kezdődnek a munkálatok Kőrispatak és Maros megye határa között
Érvényes szerződés van az út felújítására

Érvényes szerződése van Hargita Megye Tanácsának a 136A jelzésű megyei út Kőrispatak és Maros megye határa közötti szakaszának felújítására. A közel öt kilométeres szakasz kivitelezésére a munkakezdési parancsot követően kilenc hónap áll a nyertes Maros Utak és Hidak Kft. rendelkezésére. A tervek már elkészültek, jelenleg pedig az építkezési engedélyek jóváhagyása van hátra.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke és Szőcs László Etéd község polgármestere ugyanakkor a lakosság türelmét kérik. Az említett szakasz jelenleg rossz állapotban van, ami köszönhető az idei enyhe télnek is, és az esőzések meg a sár miatt jelentősen gödrösödött az út. A kezdeti nehézségek és óvások ellenére azonban tavasszal minden készen áll, hogy elkezdődhessenek a munkálatok.
Az idevonatkozó jogszabályok ugyanakkor meghatározzák, hogy az útmunkálatok esetén például tíz fok alatt nem teríthetnek le aszfaltot, ugyanakkor száraz felületen végezhetnek munkálatokat (79-es cikkely a 605-ös számú jogszabályból: http://www.mdrap.ro/userfiles/constr_ap_and605_2014.pdf). A karbantartás, ami a kövezéseket is illeti nem kivitelezhető alacsony hőmérsékleti értékeknél. Ugyanakkor abban az évben, amikor beruházást eszközölnek egy adott úton, nem lehet karbantartásra is pénzt költeni.
– Közösen a lakossággal el kell érnünk, hogy a kivitelező cég ezen az útszakaszon kezdje el tavasszal a munkálatokat és ne máshol, ebben a helyiek is sokat segíthetnek – tette hozzá Borboly Csaba.

Az előzményekről és a beruházásról az alábbi hivatkozásokon tájékozódhatnak:
http://investitii.judetulharghita.ro/node/1328
http://investitii.judetulharghita.ro/node/2746

Csíkszereda, 2018. január 29.

Construire sens giratoriu în Joseni: investiție...

Ședința extraordinară a Consiliului Județean Harghita la Joseni Se construiește sens giratoriu în comuna Joseni, la intersecția drumului...

Rectificarea bugetului pentru dezvoltare și...

Localitățile sunt susținute în continuare din cota de 6% A avut loc ședința ordinară a Consiliului Județean Harghita, luni, 28 iunie, pe ordinea...

Cu un pas mai aproape de reabilitarea drumurilor...

A fost semnat contractul pentru supravegherea lucrărilor de reabilitare a DJ131 – DJ133- DJ137A Pentru reabilitarea unei porțiuni de drum de...

Va fi construit drumul județean între Jolotca și...

Un nou plan va fi elaborat Drumul județean 128, dintre Jolotca și Borsec, va fi renovat de Consiliul Județean Harghita. În acest sens se...