Terepszemlére hívták a Multipland Kft. képviselőjét, hogy számba vegyék a mulasztásokat

Terepszemlére hívták a Multipland Kft. képviselőjét, hogy számba vegyék a mulasztásokat

A jövőben saját GPS rendszerekkel is követik a munkálatokat

Rögtönzött megbeszélést hívott össze Fitódon Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsa elnöke a több megyei útszakasz téli karbantartásáért felelős Multipland Kft. képviselőjével, a hétvégi mulasztások kapcsán. Az egyeztetés, melyen jelen volt a Csíkszentlélek községvezetés és több lakos is, lakossági bejelentésnek köszönhetően valósult meg.

A 123C jelzésű megyei úton kialakult állapotról közösségi oldalán értesítették a megyeelnököt és annak mielőbbi orvoslására kérték fel.

„A csütörtöktől tartó havazások következtében nem csak Csík térségben, hanem megyeszerte többen jelezték a megyei utak járhatatlanságát. Éppen ezért ma Fitódon Keresztes Balázs polgármesterrel, Krézsek Erika alpolgármester asszonnyal és a cég képviselőjével pontról pontra átvettük a feladatfüzetben foglaltakat, melyben világosan meg vannak fogalmazva azok a kitétek, amelyeket teljesíteni kell” – magyarázta a megyeelnök.

A cég képviselője elismerte a mulasztásokat és vállalta, hogy még a mai nap folyamán nehézgépeket hoznak át Székelyudvarhelyről, hogy nekilássanak az elmulasztott munka következtében kialakult jégréteg és hókupacok eltakarításának.

„Letisztáztuk, hogy elfogadhatatlan, hogy felemelt hóekével közlekedjenek a beavatkozó járművek, és a fényképekkel is dokumentált eseteket nem számolja el a megyei tanács” – hangsúlyozta a Borboly Csaba.

A tanácselnök azt is elmondta, annak érdekében, hogy a lakosság is reális időben, pontosan követhesse a munkálatokat, már ma GPS rendszerek bérelnek, melyeket olyan gépjárművekre szerelnek fel, melyeket a Hargita megyei utak téli karbantartására használnak, tekintettel, hogy a cégek saját GPS készülékei különböző operációs rendszereket használnak, az adatok egyértelmű elemzése emiatt nem mindig lehetséges.

„A feladatfüzetben foglaltak alapján a cég meg kell engedje, hogy beszereljük ezeket a rendszereket az autókba, így miután közzé tesszük a megyei tanács honlapján, a lakosság is nyomon követheti, mikor hol járnak, vagy épp nem járnak a hókotrók” – emelte ki Borboly.

A megyeelnök továbbra is arra kéri a lakosságot, jelezzék, ha bármilyen problémát észlelnek a megyei utakon, hiszen a mai megbeszélés is ennek köszönhetően valósult meg. Mint mondta, a jövőben ellenőrzési naplót is vezetnek majd az elvégzett munkáról.

A megyei önkormányzat elnöke felhívta arra is a figyelmet, hogy a téli karbantartást végző cég telefonos készenléti szolgálatot működtet, amelyen keresztül köteles napi 24 órában fogadni minden bejelentést.

Borboly Csaba helyszíni élő bejelentkezése itt tekinthető meg.

A megyei utak téli karbantartásával megbízott cégek és térségi felelőseinek elérhetőségei az alábbi hivatkozáson tekinthető meg:

http://hargitamegye.ro/upload/public/drumuri/NumereTelefoaneResponsabili...

Korábbi közleményünkben részleteztük a megyei besorolású utak karbantartásával megbízott cégek kötelességeit:

http://hargitamegye.ro/hirek/pontositas-a-teli-utkarbantartassal-kapcsol...

http://hargitamegye.ro/hirek/nem-teljesiti-a-szerzodesben-foglaltakat-az...

Csíkszereda, 2018. január 22.

Összefogás a büdösfürdői mofetták felújítása...

Szakdolgozatot mutattak be a Hargita Megye Tanácsa által szervezett webináriumon   Hargita Megye Tanácsa, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi...

Megépül a körforgalom Gyergyóalfaluban: a...

Gyergyóalfaluban tartott rendkívüli ülést Hargita Megye Tanácsa   Körforgalom épül Gyergyóalfaluban a 126-os megyei út és a 13B jelzésű...

Újabb orvoslakások építésével teszik vonzóbbá...

Négy új orvoslakás beruházásáról döntöttek Hargita Megye Tanácsának soros havi ülésén június 28-án. A garázzsal is rendelkező lakások, melyek...

Közel 50 kilométeres úthálózat épül Hargita megye...

Aláírták a szerződést a munkálatokat felügyelő mérnökkel   Hargita megye déli részén épülő, közel ötven kilométeres úthálózat felújítási...