Szinte a nulláról kezdték a beruházást

Szinte a nulláról kezdték a beruházást

Aszfaltoznak Tibódon

Javítják a 134A jelzésű megyei út azon szakaszát Tibódon, amelyet megrongált az árvíz. A talajvíz ötszáz méteren jelentős károkat okozott, ezt javítják most, hogy ismét biztonságosan lehessen közlekedni az útvonalon. A munkálatok költségeit helyi költségvetésből és a kormány tartalékalapjából finanszírozzák. A javítás részletei megtalálhatók az alábbi linken: http://investitii.judetulharghita.ro/node/978

Hargita Megye Tanácsa prioritásai közé tartozik a megyei utak felújítása és megépítése. Jelenleg hat megyei úton dolgoznak egyszerre, ami azért jelentős eredmény, mivel még nem volt rá példa, hogy az első negyedévben ilyen volumenű munkát el lehessen kezdeni.

A tibódi útszakasz még 2014-ben rongálódott meg jelentősen és sajnálatos módon több évbe került amíg érdemben sikerült elindítani a munkálatokat. Borboly Csaba megyeelnök ezzel kapcsolatban köszönetét fejezte ki Bálint Elemér-Imre Oroszhegy polgármesternek, hiszen együtt találtak megoldást ezen problémára. 2016-ban vette át ezen út koordinálását is a megyeelnök, amelynél szinte a nulláról kellet újraindítani a tervezést és a munkálatok előkészítését, valamint külön erőfeszítést igényelt, hogy a kormány ne igényelje vissza a meg nem valósított munkálati összeget.

Nagyszabású útfejújítások várhatók, a megyei tanács az idei költségvetés tervezésekor az utakra és a beruházásokra fektette a hangsúlyt: http://hargitamegye.ro/hirek/premier-a-megyei-koltsegvetes-elfogadasanak...

Csíkszereda, 2017. március 31.

Construire sens giratoriu în Joseni: investiție...

Ședința extraordinară a Consiliului Județean Harghita la Joseni Se construiește sens giratoriu în comuna Joseni, la intersecția drumului...

Rectificarea bugetului pentru dezvoltare și...

Localitățile sunt susținute în continuare din cota de 6% A avut loc ședința ordinară a Consiliului Județean Harghita, luni, 28 iunie, pe ordinea...

Cu un pas mai aproape de reabilitarea drumurilor...

A fost semnat contractul pentru supravegherea lucrărilor de reabilitare a DJ131 – DJ133- DJ137A Pentru reabilitarea unei porțiuni de drum de...

Va fi construit drumul județean între Jolotca și...

Un nou plan va fi elaborat Drumul județean 128, dintre Jolotca și Borsec, va fi renovat de Consiliul Județean Harghita. În acest sens se...