Aszfaltozott út lehet Csíkszentmárton és Bákó megye határa között

Aszfaltozott út lehet Csíkszentmárton és Bákó megye határa között

A fakitermelők felelősség vállalására is szükség van

Csinódon találkoztak az érintett lakosok, alcsíki polgármesterek: György József, Csíkszentgyörgy, Gergely András, Csíkszentmárton, Szántó László, Csíkkozmás. Székely Ernő, Csíkszentkirály, Keresztes Balázs, Csíkszentlélek és helyi tanácsosok Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnökével, Becze István és Dajka Tünde megyei tanácsosokkal és a megyei tanács munkatársaival. Az idei karbantartási munkálatokkal végeztek a 123-as jelzésű megyei út teljes szakaszán, ami kövezést, sáncásást, átereszek kitakarítást és új átereszek behelyezését jelenti, ahol erre szükség volt. Borboly Csaba korábban felhívta a figyelmet, hogy helyi szinten is vigyázni kell az út állapotára, hiszen közérdek. Annál is inkább fontos az út megfelelő minőségének fenntartása, mert jó alapot kell biztosítani, hogy az elkövetkező években aszfaltréteget húzhassanak az útra. Erre már elindították a beruházáshoz szükséges tervezési procedúrát.

A beruházást és korábbi közleményeinket a megyei tanács által koordonált beruházásokat összesítő oldalon követhetik:

http://investitii.judetulharghita.ro/node/1333

György József, Csíkszentgyörgy polgármestere szintén a rönkszállításra vonatkozóan elmondta, hogy a szabályokat be kell tartani. Mint mondta az út rossz minőségének köszönhetően előfordult, hogy a mentőautó nem tudott a településre kimenni, most már kis autók is kényelmesen közlekedhetnek, ami nagy megkönnyebbülést jelent annak a mintegy ötszáz csinódi és egerszéki lakosnak, akik a itt élnek.

Gergely Andás, Csíkszentmárton polgármestere is hozzátette, hogy amennyiben a helyiek részéről van akarat az önkormányzat is támogatja az elképzeléseket.

Az elképzelések szerint Csíkszentmártontól az egerszéki eltérőig, további közel 7 kilométert aszfaltoznának le az elkövetkező években. Borboly Csaba azonban nem zárja ki a teljes 123-as megyei út rendbetételét Bákó megye határáig, amennyiben van erre igény és akarat a helyi polgármesterek és lakók részéről is. Ehhez azonban mint mondta a rönkszállítás tekintetében felelősség vállalás és mérsékletesség is szükséges.

A tavaly februárban készült felvételeket az út állapotáról és a helyiek beszámolójával a közösségi oldalon tekinthetik vissza:

https://www.facebook.com/borbolycsaba/posts/1229778490402865

A terepszemlén készült még több fotót szintén a közösségi oldalon érhetnek el:

https://www.facebook.com/borbolycsaba/posts/1411760488871330

A megyeeln0k megköszönte Chiorean Adrian, Zólya Zsombor, Pethő Zsuzsanna és Izsák Levente kollégáinak a hozzáállást és a munkát.

Csíkszereda, 2017. október 25.

Se asigură continuarea lucrărilor pe  drumurile...

Consiliul Județean Harghita sprijină construirea unui nou spital modular   Se va construi un nou spital modular în vecinătatea Spitalului...

ANAP a aprobat documentația standard de atribuire...

ANAP a aprobat documentația standard de atribuire a contractului de achiziție publică: „REABILITARE DJ 131 – DJ 133 – DJ 137A LOT 3”  ...

Ședința consiliului județean a avut loc în zona...

Borboly Csaba: în loc de promisiuni am luat toate măsurile pentru asfaltarea drumului între Ditrău și Tulgheș   Ședința ordinară a...

Reconfigurare de traseu în cazul drumului...

  În cursul zilei de vineri, 12 iunie s-au semnat două contracte de execuție pentru lucrările de reabilitare a drumul județean 134A, pe...