Kivitelezőt keresnek a Firtosmartonoson és Kobátfalván áthaladó megyei útra

Kivitelezőt keresnek a Firtosmartonoson és Kobátfalván áthaladó megyei útra

A Kőrispatak–Maros megye határa közötti megyei út esetében is elhárultak az akadályok

Megjelent az elektronikus közbeszerzési rendszerben (SEAP) a Firtosmartonost, Tarcsafalvát és Kobátfalvát is érintő 135-ös megyei út kivitelezésének kiírása. A kiírásra november 9-ig jelentkezhetnek a cégek. A terveket előzőleg a nyár folyamán a helyi lakossággal is konzultálták (http://www.hargitamegye.ro/hirek/konzultaltak-a-135-os-megyei-ut-felujit... ), illetve a közösségi oldalon is tanulmányozható. Erre az útra sikerült a kormány helyi fejlesztési programjából (PNDL) több mint 18 millió lej támogatást lehívni.

Mint ismeretes, a 135-ös megyei utat két szakaszban újítanák fel, amely a jövőben biztosítani fogja az összeköttetést Keresztúr és Udvarhely térsége, valamint Maros megye között, Sóvárad és Szováta felé. A sikeres közbeszerzési eljárást követően a szerződés aláírását követően 16 hónap áll a nyertes cég rendelkezésére majd a beruházás elvégzésére.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke reméli, hogy akadályok nélkül sikerül majd lezárni a közbeszerzési eljárást, és megbízható cég nyeri el a munkálatok kivitelezését, a beruházás pedig minél előbb elkezdődhet.

Az útszakasz tervezési fázisát és korábbi közleményeinket a megyei tanács beruházásait összesítő portálon követhetik az alábbi linken:

http://investitii.judetulharghita.ro/node/1441

A Kőrispatak-Maros megye határa közötti 136A jelzésű megyei út esetében is elhárult az akadály. Mint arról korábban írtunk, a közbeszerzési eljárást óvás akadályozta, amelyet az Óvások Elbírálásának Országos Tanácsa alaptalannak nyilvánított. Ennek köszönhetően elhárult az akadály és elindulhat az út korszerűsítése, amelynek tervezési fázisa egy hónapot vesz igénybe, majd a kivitelezést a szerződéskötést követően kilenc hónap alatt kell megvalósítsák. Borboly Csaba ennek kapcsán elmondta, örül, hogy lezárult az óvási időszak, de ezzel tovább csúszott az út felújítása. Mint azt korábban többször mondta, ezen óvások nagy része utólag alaptalannak bizonyulnak, és lényegesen hátráltatják egy-egy beruházás elindítását (https://www.facebook.com/borbolycsaba/posts/1389354571111922).

A beruházást az alábbi linken követhetik:

http://investitii.judetulharghita.ro/node/1328

Csíkszereda, 2017. október 24.

Echilibrat, optimist și ambițios

Echilibrat, optimist și ambițios S-a aprobat bugetul de venituri și cheltuieli al județului Harghita pe anul 2019 Borboly Csaba, președintele...

Se dorește continuarea lucrărilor de asfaltare a...

Se dorește continuarea lucrărilor de asfaltare a drumului spre Șoimușu-Mic Se va organiza o procedură de licitație publică pentru executarea...

Nu s-a prezentat nicio firmă pentru refacerea...

  Se va relua procedura de achiziție publică S-a reluat pentru a treia oară procedura de achiziție publică a lucrărilor de realizare a...

Se caută firmă pentru reabilitarea drumului care...

Se caută firmă pentru reabilitarea drumului care duce spre Harghita Băi Se dorește asfaltarea drumului de beton  Pe pagina destinată...