Hargita megye északi térségében tartottak kihelyezett tanácsülést

Borboly Csaba: ígérgetés helyett mindent megtettünk, hogy mielőbb aszfaltozott út legyen Ditró és Gyergyótölgyes között

 

Hargita Megye Tanácsa júniusi havi ülését Hargita és Szucsáva megye határa között tartotta meg június 26-án, pénteken.

Elfogadták a megye módosított hulladékgazdálkodási stratégiáját, valamint az apparátus működési szabályzatát (részletek itt).

A tanácsülésen részt vett a Szucsáva megyei önkormányzat műszaki igazgatóságának vezetősége is. A 174C jelzésű megyei út építésével ugyanis a két megye átjárhatóságát szeretnék megvalósítani. Bélbortól így ezen az útvonalon is eljuthatunk Dornavátrára. Hargita Megye Tanácsa részéről zajlanak a munkálatok 6,3 kilométeres szakaszon, amelynek értéke megközelíti a hét millió lejt. Jelenleg az út alapját építik ki. A szomszédos megyében is dolgoznak a megyei utak összekötésén. A Székelyföldet Bukovinával összekötő úttal a turizmus és vendéglátás fellendülését várják.

A tanácsülést követően a megyei tanács testülete a borszéki wellnessközpontot is körbejárta. A kezelőközpontnak is helyet adó beruházás utolsó simításai vannak hátra, Borszék költségvetésének egyharmadát azonban a hitel törlesztése terheli. A jelenlévők arról tárgyaltak, hogy a Hargita megyei települések összefogására is szükség van, hogy Székelyföld egyik legnagyobb wellnessközpontjának és kezelőbázisának működése elindulhasson

Hargita megye északi térségének egyik fontos útfelújítása a 127-es megyei út, Ditró és Tölgyes közötti szakasza. A csaknem 22 kilométeres szakasz megépítésére már aláírták a kivitelezési szerződést. A helyszínen a műszaki igazgatóság kollégái elmondták, négy híd építésével kezdik a munkálatokat, emellett pedig további 68 átereszt is beépítenek. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke ugyanakkor a helyieknek elmondta, közös fellépés szükséges annak érdekében, hogy Bukarest is figyelemmel kövesse a megye északi térségének fejlesztéseit. A megyei utak ugyanis a szomszédos megye térségeit kötik össze, az infrastruktúra kiépítése pedig többmillió lejes beruházásokat igényelnek.

– Sok éves munka van magunk mögött, hogy elindulhatnak a munkálatok. Most sem ígértem meg és ezelőtt sem ennek az útnak az aszfaltozását, ha valaki ezt megtette, azt számon kell kérni. Ez mellett azonban Hargita Megye Tanácsa elvégezte a házi feladatát: az engedélyeket beszereztük, kivitelezhető tervünk van, építkezési engedély és érvényes kivitelezési szerződésünk. Ehhez azonban forrásra van szükség a kormány részéről is, az eddig leadott pályázataink mindegyikét visszautasították erre a beruházásra. Bukarestnek felelősséget kellene vállalni a térséget érintő fejlesztések ügyében. Az aszfaltozott útra eddig sem és ezután sem teszek ígéretet, ellenben mindent megtettünk, hogy ez mihamarabb megvalósuljon – tette hozzá a megyei tanács elnöke.

 

Csíkszereda, 2020. június 27.

Construire sens giratoriu în Joseni: investiție...

Ședința extraordinară a Consiliului Județean Harghita la Joseni Se construiește sens giratoriu în comuna Joseni, la intersecția drumului...

Rectificarea bugetului pentru dezvoltare și...

Localitățile sunt susținute în continuare din cota de 6% A avut loc ședința ordinară a Consiliului Județean Harghita, luni, 28 iunie, pe ordinea...

Cu un pas mai aproape de reabilitarea drumurilor...

A fost semnat contractul pentru supravegherea lucrărilor de reabilitare a DJ131 – DJ133- DJ137A Pentru reabilitarea unei porțiuni de drum de...

Va fi construit drumul județean între Jolotca și...

Un nou plan va fi elaborat Drumul județean 128, dintre Jolotca și Borsec, va fi renovat de Consiliul Județean Harghita. În acest sens se...