Udvarhelyszéken is gőzerővel zajlanak a munkálatok

Településeket, közösségeket kötnek össze a megyei utak felújításával

Udvarhelyszéki és Keresztúr-térségi munkálatokat ellenőriztek május 8-án, pénteken Hargita Megye Tanácsának elöljárói, a megyei tanács műszaki igazgatóságának kollégái, valamint Sándor György és Kolumbán Dávid térségi megyei tanácsosok.

Elsőként a Tarcsafalva és Tordátfalva közötti útszakasz nem rég megsüllyedt részén vizsgálták meg a domboldal csúszását Hargita Megye Tanácsa vezetősége, a műszaki vezérigazgatóság kollégái a felújított út kivitelezőjével, tervezőjével és a munkálatok felügyelőjével. Egyeztettek a következő lépésekről, amelyek révén akár már idén helyrehozhatóak a domboldal csúszásával előidézett károk.

Mint korábban írtuk, a beruházás geotechnikai tanulmánya a csúszás lehetőségére mérsékelten hivatkozik, nem említve a csúszás konkrét szakaszát. A kivitelező a tervező és a munkálatokat felügyelő egyetértettek a helyszínen, hogy a teljes, 12 kilométeres út támfallal történő megerősítése költséges és indokolatlan lett volna a beruházás során. A megyei tanács elkezdte a mélyfúrások és tanulmányok megrendelését a szakasz kijavítására.

Ezt követően a Nagygalambfalva és Décsfalva közötti híd munkálatainál egyeztettek. A beruházáshoz szükséges összeg közel egyharmada még nem áll rendelkezésre, ennek ellenére a munkálatokat még idén szeretnék befejezni. További gondok merültek fel az építkezés során, ezek kiküszöböléséhez a további lépéseket is sikerült egyeztetni. Az építő becslése szerint szeptember-október folyamán már az első réteg aszfalt is rákerül az új hidra.

Gyerkó Levente, Galambfalva község polgármestere szerint jó ütemben dolgozik a kivitelező cég. Mint mondta, a megye egyik legforgalmasabb útja a 137-es megyei út, ezért fontos mielőbb elkészüljön az új híd. Ebben a hónapban elkészülnek a támfalakkal, a két hídfővel.

A törtkő réteg leterítésével és a betonsáncok kiépítésével folytatják a munkálatokat Székelyderzs és Maros megye határa közötti csaknem 1,5 kilométeres szakaszon. Az építés egy szakaszon vízfeltörés okoz gondokat, amely nem szerepelt a tervekben, ennek megoldásáról döntöttek a helyszínen. Továbbá döntöttek arról is, hogy az út mellett húzódó sánc legoptimálisabb helyein helyezik el az előre gyártott betonelemeket, kiépítve egy olyan vízelvezetést, amely megóvja az útburkolatot. Ezt követően elkezdik az első aszfaltréteg leterítését is.

István Adrian, Székelyderzs polgármestere elmondta, idén a 15-ös községi utat is sikerült idén befejezni, amely összeköti Agyagfalvát Székelymuzsnával, az út pedig a most épülő megyei útba csatlakozik, így jelentősen könnyebbé válik a közlekedés a község ezen részén. A 133-as megyei út felújításával a Maros megyei Erked felé lesz egy újabb pontos átjárható a megyehatár.

Ezt követően Kányádon egyeztettek György Sándor polgármesterrel. A megyei tanács nyári karbantartása során az Ége és Székelypetek fele vezető megyei utakat kövezéssel teszi közlekedhetőbbé. Erre azért lesz szükség, mert a derzsi munkálatokhoz a nehézgépjárművek itt szállítják a szükséges törtkövet. Körülbelül ez még két hétig eltart, ezt követően pedig nyári karbantartásból újra kövezik ezeket a szakaszokat.

Zajlanak a kátyúzási munkálatok a térségben. Idén minden aszfaltozott megyei szakaszon elvégzik ezeket a munkálatokat. Mindemellett minden település ki- és bejáratánál rezgősávokat festenek fel, valamint szalagkorlátokat helyeznek ki, összesen 13 kilométer hosszan.

Parajdon az Áprily Lajos iskola felújítási munkálatait mérték fel, ahol kiderült további forrásokra lesz szükség.

Bokor Sándor polgármester elmondta, hét felújított tanterem fogadja ősszel a diákokat. Hargita Megye Tanácsa legutóbbi tanácsülésén csaknem 16 millió lejt osztott vissza a jövedelemadó 6 százalékából a települések beruházásaira, ebből a parajdi iskola felújítására 420 ezer lejt kapott az önkormányzat.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke szerint a megyében csaknem 50 beruházás zajlik ezekben a napokban. - Folytatnunk kell az elkezdett munkát. Lassan, kis lépésekben feloldják a korlátozásokat és újra kell indítanunk a gazdaságot. Jelenleg több száz ember dolgozik megyeszerte a beruházásainkon, munkahelyeket biztosítva, ezt kell fenntartanunk és folytatnunk - tette hozzá a megyei tanács elnöke.

Bíró Barna Botond alelnök hozzátette, a most zajló beruházások, az utak épülése, az iskolák felújítása a járvány enyhülése után nagyban hozzájárulnak majd Udvarhelyszék gazdasági és társadalmi életének felrázásához. Az elöljáró ugyanakkor kiemelte, a térség polgármestereivel ugyanakkor a megváltozott turisztikai lehetőségek kiaknázásán is dolgoznak.

 

Csíkszereda, 2020. május 9.

Construire sens giratoriu în Joseni: investiție...

Ședința extraordinară a Consiliului Județean Harghita la Joseni Se construiește sens giratoriu în comuna Joseni, la intersecția drumului...

Rectificarea bugetului pentru dezvoltare și...

Localitățile sunt susținute în continuare din cota de 6% A avut loc ședința ordinară a Consiliului Județean Harghita, luni, 28 iunie, pe ordinea...

Cu un pas mai aproape de reabilitarea drumurilor...

A fost semnat contractul pentru supravegherea lucrărilor de reabilitare a DJ131 – DJ133- DJ137A Pentru reabilitarea unei porțiuni de drum de...

Va fi construit drumul județean între Jolotca și...

Un nou plan va fi elaborat Drumul județean 128, dintre Jolotca și Borsec, va fi renovat de Consiliul Județean Harghita. În acest sens se...