Aszfaltoznak a 136B jelzésű megyei úton

Elkezdték az aszfaltozási munkálatokat a 135 és a 136B jelzésű megyei út találkozásától Énlaka felé, július 22-én, kedden. A beruházás a 136B 3,9 kilométeres szakaszát érinti, a Peszente-tetőtől Énlakán végighaladva a falu kijáratáig. Az ünnepélyes momentumon megjelenő énlakiakat, etédieket, valamint a községbe érkező vendégeket Szőcs László, Etéd község polgármestere köszöntötte:
– Örvendünk annak, hogy az elmúlt időszakban többször is aszfaltozógépek dolgozhattak a község területén, és így nőhetett a leaszfaltozott utak hosszúsága. A mostani munkálattal Székelyudvarhelyhez kerül közelebb a község, a székely anyavároshoz itt visz a legrövidebb út, ami a turizmus és az ügyintézés szempontjából egyaránt nagyon lényeges. A Segesvár és Székelykeresztúr irányából érkező turisták a munkálat végeztével immár nagybusszal is meg tudják majd közelíteni Énlakát.
Incze Csongor, a megyei tanács térségi alelnöke felelevenítette, hogy gyerekkorának egy részét Siklódon töltötte, és ezen az úton majdnem minden pénteken és vasárnap meg kellett, hogy forduljon a család.
– Különös örömöt jelent számomra, hogy éppen ennek a megközelítőleg négy kilométeres útszakasznak az aszfaltozása alkalmával lehetek itt, önök között, friss, három hónappal ezelőtt megválasztott alelnökként. Bízom benne, hogy a jövőben folytatni lehet ezt a beruházást, és Pálfalvát is sikerül összekötni Énlakával, ami egyrészt még nagyobb elégtétel lesz az itt élők számára, másrészt jelentősen meg fogja növelni a Székelyföld eme csodálatos szegletébe látogató turisták számát – fogalmazott az alelnök.
Barti Tihamér, a megyei tanács másik alelnöke is jelen volt, aki reményét fejezte ki, hogy augusztus végéig mind a 3,9 kilométeren aszfalt lesz.
– A mai alkalom ennek a beruházásnak az utolsó hajrája, és remélem, hogy az elkövetkező időszakban is hasonló ünnepi alkalmakkor találkozhatunk. Ahogy a hétvégén Kőrispatakon is hangsúlyoztam, az, hogy Etéd község és a hozzá tartozó települések a megye szélén vannak, nem jelenti azt, hogy mellőzöttek. A megyei tanács vezetőségében hajlandóság van az itteni fejlesztésekre és a Maros megyével való kapcsolódási pontok kiépítésére is – mondta Barti Tihamér.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke szerint ekkora beruházást más községekben nem tudtak megvalósítani, hiszen közel egymillió euró értékre rúgnak ennek az útépítési munkálatnak a költségei.
– Ahogy a jelen levő keresztúri és etédi elöljárók is tudják, egy ekkora összegnek egyetlen beruházásra való irányítása komoly munkát és odafigyelést igényel – jelentette ki Borboly Csaba, hangsúlyozva azt is, hogy a megyei tanács vezetőségéből mindhárman jelen vannak a munkálatok indításánál, ami üzenetértékű a közös munka, az együtt haladás tekintetében.
„Töltsétek, töltsétek, egyengessétek az utat, vegyétek el népem útjából, amiben megbotolhat” – erre az Ézsaiás könyvéből idézett igére alapozta áldását Gál Zoltán Énlakán szolgáló gagyi unitárius lelkipásztor hangsúlyozva, lényeges, hogy minél kevesebb akadály nehezítse utunkat, haladásunkat.
Rafai Emil, Székelykeresztúr polgármestere is méltatta a beruházás fontosságát a térség szempontjából, énlakai helyismeretére alapozva pedig felkérte Szávai Márton nyugalmazott tanító bácsit, szóljon néhány szót, hiszen ő az, aki igazán tudja méltatni a helyiek részéről a munkálatokat. Szávai Márton úgy fogalmazott, ha ez az útszakasz ötven esztendővel ezelőtt meglett volna, a település erőteljesebben fejlődhetett volna.
– Kétezer éve forgalom van ezen az úton. Évtizedekkel ezelőtt az énlakiak sokat küzdöttek azért – és mindannyian bele is pótoltak –, hogy az út járható legyen. Az elmúlt évtizedekben leépült az iskola felső, majd alsó tagozata, sőt az óvoda is. Reméljük, a megépített út segít abban, hogy újraépüljön az évtizedekkel ezelőtt még működő önfenntartó, erős helyi közösség is – mondta a tanító.
A beruházás összértéke 4 130 000 lej (áfával), ennek 21 százalékát a megyei költségvetésből, 79 százalékát pedig az Országos Településfejlesztési Programból (PNDL) biztosították. A munkálatok magukban foglalják a teljes útszerkezet építését: alapozást, két réteg aszfalt leterítését, átereszek, földsáncok kialakítását, drénezést.

Székelyudvarhely, 2014. július 22.

Construire sens giratoriu în Joseni: investiție...

Ședința extraordinară a Consiliului Județean Harghita la Joseni Se construiește sens giratoriu în comuna Joseni, la intersecția drumului...

Rectificarea bugetului pentru dezvoltare și...

Localitățile sunt susținute în continuare din cota de 6% A avut loc ședința ordinară a Consiliului Județean Harghita, luni, 28 iunie, pe ordinea...

Cu un pas mai aproape de reabilitarea drumurilor...

A fost semnat contractul pentru supravegherea lucrărilor de reabilitare a DJ131 – DJ133- DJ137A Pentru reabilitarea unei porțiuni de drum de...

Va fi construit drumul județean între Jolotca și...

Un nou plan va fi elaborat Drumul județean 128, dintre Jolotca și Borsec, va fi renovat de Consiliul Județean Harghita. În acest sens se...