Gazdaságilag fontos beruházások vannak folyamatban Gyergyó - térségében

Borboly Csaba: a gyergyói beruházások erősítik Hargita megyét

 
Hargita megye északi térségében és a Gyergyói - medencében zajló beruházásokat tekintették meg május 6-án, szerdán.

Mint azt Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke elmondta, Gyergyó - térségében több olyan munkálat már folyamatban van, amely a gazdaság és turizmus fellendítésével egész Hargita megyének előrelépést hoz majd. Az elöljáró kiemelte, hogy a gyergyószéki RMDSZ-nek is köszönhetően a térségben stratégiai fontosságú beruházások vannak folyamatban. Mindemellett pedig a biztonságos közlekedésen is dolgoznak, köszönhetően a megyei tanács járdaprogramjának, amelynek kezdeményezője Barti Tihamér alelnök volt.

Kántor Boglárka, Portik Erzsébet - Edit és Kassay Lajos Péter megyei tanácsosok is részt vettek a terepszemlén. A megyei tanácsosok örömüket fejezték ki, hogy a gyergyószéki polgármesterek dolgoznak és együttműködve Hargita Megye Tanácsával az egész térségben látható a fejlődés, ennek nyertesei pedig a községek lakói.

Ion Proca, Hargita megye prefektusa is részt vett a terepszemlén. Mint mondta, közösen a megyei tanáccsal igyekeznek megoldást keresni a térség fontos beruházásaira.

Egyik fontos beruházás a Ditró - Tölgyes közötti 127-es megyei út felújítása, amelyre Hargita Megye Tanácsa évek óta igyekszik kormánytámogatást lehívni. A 21,5 kilométeres szakasz teljes felújítása ugyanis egy közel 41,5 millió lejes beruházás. A kivitelezésre már megkötötték a szerződést a Multipland Kft. céggel. A terepszemlén a megyei tanács vezetője és a prefektus megegyeztek, hogy a napokban közös levélben fordulnak a kormányhoz támogatásért. Egyelőre 4-5 millió lejre lenne szükség, amelyből három híd építését valósítanák meg.

Ehhez a megye északi részén épülő Bélbor - megyehatár közötti 174A, illetve 174C jelzésű megyei út felújítása is jó példa. Ezen út felújítása esetében ugyanis szintén úgy vágtak bele a beruházásnak, hogy a kivitelezési összeg nem állt rendelkezésére, később azonban sikerült EU-s forrásokat lehívni. Jelenleg jó ütemben haladnak a munkálatok. Az út alapozásával dolgoznak, heteken belül pedig elkezdik az első réteg aszfalt leterítését. A 6,3 kilométeres szakaszon szintén a Multipland Kft. dolgozik. Mint elhangzott, a Suceava megyei részen is dolgoznak. Az út megépítését követően gazdasági fellendülésre számítanak Székelyföld és Bukovina összekapcsolásának vonatkozásában. Számos turista érkezik ugyanis a moldvai megyékből, kihasználva a sízési lehetőségeket. Ezek mellett ugyanakkor a megye elöljárója arra számít, hogy a jelenleg épülő borszéki wellness központhoz is több turista érkezhet.

A két megyei elöljáró a fürdőközpont beruházását is körbejárta, amely számára múlt heti rendkívüli tanácsülésen a megyei testület újabb 600 ezer lejt hagyott jóvá. Az összeget a városi önkormányzat a beltéri bútorzat beszerzésére igényelte.

Ezt követően Várhegyen álltak meg, ahol a Marost átszelő, 153D jelzésű megyei úton egy híd tervezése zajlik. Jelenleg az építkezési engedély kibocsájtására van szükség, amelyhez engedélyre van szükség a vízügyi hatóságtól. Ezekre szükség van, hogy elindíthassák a közbeszerzési eljárást az új, szélesebb híd kivitelezésre. A beruházás becsült költségvetése 5,2 millió lej.

Újra kezdődtek az építkezési munkálatok az említett megyei úton, amely Várhegyet és Gyergyóremetét köti össze. A beruházás, amely a tejporgyár mellett is elhalad, fontos, mivel ez az útszakasz fogja kiszolgálni a remetei hulladéklerakót is. Jelenleg az átereszek cseréje zajlik. A közel 9,5 millió lejes beruházást várhatóan 2021-ben fejezik be.

Laczkó - Albert Elemér, Gyergyóremete polgármestere szerint kiemelten fontos, hogy az út minél előbb elkészüljön, és ne szüneteljen a munkálat. A technológiai folyamatok ezt indokolják, és a jelenleg zajló átereszek cseréje miatt forgalom elterelésére is szükség volt, ezt mielőbb vissza kell állítani. Mindemellett pedig a kornyéken zajló beruházások számára is fontos az útszakasz elkészülte.

Remetéről a megyei tanács járdaprogramja keretében zajló Ditró és Gyergyócsomafalva községek munkálatait is megtekintették.

Ditróban közel 4,5 kilométer hosszan kap térkőburkolatot a 153D és 127-es jelzésű megyei út melletti járda. Jelenleg a munkálatok felét végezték el.

Puskás Elemér, Ditró polgármestere szerint a községben nagy az autós forgalom tekintve, hogy két fontos út kereszteződésében fekszik, az európai és a megyei utak kereszteződésében. Mint mondta, az euróai út mentén is dolgoznak a járda kiépítésével, ez mellett azonban fontos volt, hogy a megyei utak mentén is járda épülhessen, hiszen eddig az úton közlekedtek az emberek, így megelőzhetőek a balesetek. A község saját forrásból kezdte el a beruházást, de sikerült a megyei tanács járdaprogramjából a szükséges összeget megpályázni a megyei útra a járdák kiépítésére.

Márton László Szilárd, Gyergyócsomafalva polgármestere örömét fejezte ki mondván, az őszi kihelyezett tanácsüléskor a megyei tanácsosokkal még csak a járda nyomvonalát tekintették meg, mára pedig már a 126-os megyei út mentén egy szakaszon már járdán lehet közlekedni. A község polgármestere úgy fogalmazott most „finom hangolásokkal“ a munkálatokat tökéletesíthetik, még inkább a lakosság igényei szerint alakítva azt.

A nyári karbantartások tekintetében az elkövetkező napokban elkezdik minden település ki- és bejáratánál felfesteni a rezgősávokat, amint a kivitelező a Csík-térségében végez. Az aszfaltozott utak kátyúzását a térségben már elvégezték. Márciusban a szalagkorlátok kihelyezését pedig szintén befejezték 138-as megyei út gyergyói szakaszán. Tavaly a Gyergyó-térségi szalagkorlátok kihelyezését már elvégezték Ditró és Cengellér között, Gyergyóremetén a 153C és 153D megyei utak mentén valamint Orotva irányába még 2018-ban.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke videóösszefoglalóban összegezte a tegnapi napot:

https://www.facebook.com/borbolycsaba/videos/265740094471202/

A Hargita Stúdió tudósítása alább tekinthető meg:

https://www.facebook.com/HargitaStudio/videos/653218751922620/

 

Csíkszereda, 2020. május 7.

Construire sens giratoriu în Joseni: investiție...

Ședința extraordinară a Consiliului Județean Harghita la Joseni Se construiește sens giratoriu în comuna Joseni, la intersecția drumului...

Rectificarea bugetului pentru dezvoltare și...

Localitățile sunt susținute în continuare din cota de 6% A avut loc ședința ordinară a Consiliului Județean Harghita, luni, 28 iunie, pe ordinea...

Cu un pas mai aproape de reabilitarea drumurilor...

A fost semnat contractul pentru supravegherea lucrărilor de reabilitare a DJ131 – DJ133- DJ137A Pentru reabilitarea unei porțiuni de drum de...

Va fi construit drumul județean între Jolotca și...

Un nou plan va fi elaborat Drumul județean 128, dintre Jolotca și Borsec, va fi renovat de Consiliul Județean Harghita. În acest sens se...