Sürgősségi eljárással állítják helyre a beszakadást a megyei úton

Rekordidő alatt sikerül beavatkozni Hidegségben

Kevesebb mint egy hét leforgása alatt, sürgősségi eljárással sikerült kivitelezőt találnia Hargita Megye Tanácsának a 127A jelzésű megyei út hidegségi szakasza helyreállítására. A június 6–10. közti esőzések következtében 300 méteres hosszúságban beszakadt az egyik közlekedési sáv, mivel alámosta a patak. A megyei tanács, az Olt Sürgősségi Esetek Felügyelősége (ISU Olt) és a prefektusi hivatal tagjaiból összeálló eseti bizottság múlt csütörtökön értékelte ki a helyzetet, és pénteken elkezdték a meghívásos eljárást, amely a törvény szerint két helyi, lehetőleg terepismerettel rendelkező céggel való tárgyalást jelenti. Június 21-én ültek le tárgyalni, és még aznap kiválasztották a kivitelezőt, amellyel csütörtökön aláírják a szerződést. Így aznap nekifoghatnak a helyreállításnak, amely az úttest és a patakpart megerősítését jelenti.
A jelenlegi bürokratikus rendszerben nehéz nagyon gyorsan javításokat végezni az utakon, éppen ezért számít nagy szónak Borboly Csaba megyeelnök szerint a most lefolytatott sürgősségi eljárás.
– Korábban, más utaknál sajnos nem sikerült ilyen hamar beavatkozni, a mostani esetből viszont az a tanulság, hogy ha mindenki keményen odaáll, ez lehetséges – nyilatkozta a megyei tanács elnöke.
A 127A út egyébként szerepel azon a listán, amelyet a tavaly nyári esőzések következtében megrongálódott utak helyreállításáról állítottak össze. A hidegségi út esetében nemrég járt le a tervezésre kiírt közbeszerzés ajánlattevési határideje, jelenleg a beérkezett hét ajánlat kiértékelése folyik, és a szerződéskötéstől számítva 150 nap áll a tervező rendelkezésére.

Csíkszereda, 2017. június 21.

Construire sens giratoriu în Joseni: investiție...

Ședința extraordinară a Consiliului Județean Harghita la Joseni Se construiește sens giratoriu în comuna Joseni, la intersecția drumului...

Rectificarea bugetului pentru dezvoltare și...

Localitățile sunt susținute în continuare din cota de 6% A avut loc ședința ordinară a Consiliului Județean Harghita, luni, 28 iunie, pe ordinea...

Cu un pas mai aproape de reabilitarea drumurilor...

A fost semnat contractul pentru supravegherea lucrărilor de reabilitare a DJ131 – DJ133- DJ137A Pentru reabilitarea unei porțiuni de drum de...

Va fi construit drumul județean între Jolotca și...

Un nou plan va fi elaborat Drumul județean 128, dintre Jolotca și Borsec, va fi renovat de Consiliul Județean Harghita. În acest sens se...