Aláírták a siklódi út kivitelezési szerződését

Aláírták a siklódi út kivitelezési szerződését

Borboly Csaba: biztosítanunk kell térségeink újbóli összekapcsolását

 

Újabb, a székelyföldi megyéket összekötő út megépítésére írtak alá szerződést január 9-én, csütörtökön Székelykeresztúron. A 135-ös jelzésű megyei út, Etéd – Siklód – Küsmöd – Maros megye határa szakaszán idén elkezdhetik a munkát. Az aláíráson Hargita Megye Tanácsa vezetősége és a térségi tanácsosok mellett az érintett településről több lakó is részt vett.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke szerint a megyei utakat a lakosság bevonásával lehet minden igénynek megfelelően és a legbiztonságosabban megépíteni. – Az út megépítésével nemcsak a közlekedést könnyítjük meg, de a hagyományos térségeinket kötjük ismét össze. Szoros összefogás alakult ki a kistérség, Hargita Megye Tanácsa és az Udvarhelyszéki RMDSZ között, amely a fejlődést szolgálja – tette hozzá a megyei tanács elnöke.

Bíró Barna Botond alelnök szerint a szerződés megkötése rengeteg munkát takar. Mint ismertette, Udvarhelyszék fejlődése, az utak tekintetében, az utóbbi időben nagy lendületet vett, hiszen a kobátfalvi út mellett, most a siklódi út építése is elkezdődhet, a megye déli részét érintő EU-s beruházás is a közeljövőben elindulhat.

A székelyudvarhelyi székhelyű Multipland Kft. 12 kilométeren építi meg a 135-ös megyei utat. Két meglévő hidat újítanak fel és három újnak fognak neki, valamint a háztartások és mellékutcák bejáratait is felújítják. A tereptől függően betonsáncokat is építenek a megfelelő vízelvezetés érdekében, a településeken pedig födött sáncokat alakítanak ki. A beruházás értéke megközelíti a 30 millió lejt áfástól, a munkálatokra pedig 20 hónap áll az építőcég rendelkezésére, nem számolva a téli időszakot, amikor nem lehet dolgozni.

Részletek a beruházásról az alábbi hivatkozásokon:

http://bit.ly/DJ135SiklodiUtKivitelezes

http://bit.ly/DJ135SiklodiUtTervezes

 

 

Csíkszereda, 2020. január 10.

Construire sens giratoriu în Joseni: investiție...

Ședința extraordinară a Consiliului Județean Harghita la Joseni Se construiește sens giratoriu în comuna Joseni, la intersecția drumului...

Rectificarea bugetului pentru dezvoltare și...

Localitățile sunt susținute în continuare din cota de 6% A avut loc ședința ordinară a Consiliului Județean Harghita, luni, 28 iunie, pe ordinea...

Cu un pas mai aproape de reabilitarea drumurilor...

A fost semnat contractul pentru supravegherea lucrărilor de reabilitare a DJ131 – DJ133- DJ137A Pentru reabilitarea unei porțiuni de drum de...

Va fi construit drumul județean între Jolotca și...

Un nou plan va fi elaborat Drumul județean 128, dintre Jolotca și Borsec, va fi renovat de Consiliul Județean Harghita. În acest sens se...