Tavasszal elkezdik az út építését Homoródszentmárton és Homoródkeményfalva között

Aláírták a kivitelezési szerződést

 

Tavasszal elkezdhetik a Homoródszentmártont, Abásfalvát és Homoródkeményfalvát összekötő 131A jelzésű megyei út építését. Aláírták az erről szóló kivitelezési szerződést december 4-én, szerdán a csíkszeredai megyeházán. A 6,6 kilométeres szakasz beruházása több mint 17 millió lej áfástól, amelyből közel 10,5 millió lejt a kormány Országos Helyi Fejlesztési Programjából (PNDL) finanszíroznak. A beruházás két új betonhíd megépítését is magában foglalja Homoródszentmártonon és Homoródkeményfalván. Ezenkívül pedig a háztartások kapubejáratait, valamint a mellékutcák bejáratai is rendbe teszik, a településeken pedig betonsáncokat építenek a megfelelő vízelvezetéshez, összesen 4,6 kilométer hosszan. A munkálatokat a csíkszeredai székhelyű ING Service Kft. kivitelezi.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke szerint többéves munka után írhatták alá a szerződést, amelyhez az Udvarhelyszéki RMDSZ-nek is köszönhetően sikerült kormánytámogatást lehívni. – A közlekedés biztosítása mellett bízunk benne, hogy Udvarhelyszék déli részén megtöltjük élettel kisfalvainkat, ezzel pedig hozzájárulunk a vidékfejlesztéshez is – mondta Borboly Csaba, hozzátéve számos nagy feladaton tovább kell dolgozni, és újabb közös erőfeszítésekre van szükség a közösségépítés, az infrastrukturális fejlesztések területén.

Bíró Barna Botond alelnök elmondta, a megyei tanács munkatársai sokat dolgoztak azon, hogy a kezdetleges rossz terveket pontra téve, ma szerződést írhassanak alá. A helyiek már nem sokáig kell rossz úton közlekedjenek.

Jakab Attila, Homoródszentmárton polgármestere hozzátette, ezzel a beruházással, amely reményei szerint jövő évben már el is készül, a község két települését sikerül becsatolni a községközponthoz.

Részletek a beruházásról a beruhazasok.hargitamegye.ro oldalon.

Csíkszereda, 2019. december 4.

Construire sens giratoriu în Joseni: investiție...

Ședința extraordinară a Consiliului Județean Harghita la Joseni Se construiește sens giratoriu în comuna Joseni, la intersecția drumului...

Rectificarea bugetului pentru dezvoltare și...

Localitățile sunt susținute în continuare din cota de 6% A avut loc ședința ordinară a Consiliului Județean Harghita, luni, 28 iunie, pe ordinea...

Cu un pas mai aproape de reabilitarea drumurilor...

A fost semnat contractul pentru supravegherea lucrărilor de reabilitare a DJ131 – DJ133- DJ137A Pentru reabilitarea unei porțiuni de drum de...

Va fi construit drumul județean între Jolotca și...

Un nou plan va fi elaborat Drumul județean 128, dintre Jolotca și Borsec, va fi renovat de Consiliul Județean Harghita. În acest sens se...