A megye északi térségének egyik legnagyobb utas beruházására keresnek kivitelezőt

Közel 35 millió lej az áfa nélküli értéke annak a közbeszerzésnek, amelyet Hargita Megye Tanácsa a napokban hirdetett meg a 127-es jelzésű megyei út felújítására. A megye északi részének fejlesztése szempontjából nagyon fontos a 22 kilométeres, Ditró és Tölgyes között futó útszakasz. A kivitelező cégek jelentkezését augusztus 26-ig várják. Részletek a kiírásokat összesítő honlapon találhatók.

Az útfelújítás során négy hidat is építenének a szakaszon, a teljes munkálat kivitelezésére a szerződés szerint 36 hónap áll majd rendelkezésre.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke kiemelten fontosnak nevezte, hogy olyan cég jelentkezzen a kiírásra, amelynek megvan a szükséges kapacitása, hogy ezt, a Gyergyó térségének fontos beruházást a szerződésben foglaltak szerint tudja elvégezni.  „Régi vállalásunkat teljesítjük! Fontos volt, hogy pontra tett tervet rendeljünk meg, hogy minél kevesebb akadályba ütközzünk a kivitelezés során. Örülnénk, ha helyi cég is lenne a jelentkezők között, mert azt tapasztaljuk, hogy helyismeret híján, a megyén kívüli vállalkozások kevésbé veszik figyelembe a lakók javaslatait”. 

 

Csíkszereda, 2019. július 29.

Összefogás a büdösfürdői mofetták felújítása...

Szakdolgozatot mutattak be a Hargita Megye Tanácsa által szervezett webináriumon   Hargita Megye Tanácsa, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi...

Megépül a körforgalom Gyergyóalfaluban: a...

Gyergyóalfaluban tartott rendkívüli ülést Hargita Megye Tanácsa   Körforgalom épül Gyergyóalfaluban a 126-os megyei út és a 13B jelzésű...

Újabb orvoslakások építésével teszik vonzóbbá...

Négy új orvoslakás beruházásáról döntöttek Hargita Megye Tanácsának soros havi ülésén június 28-án. A garázzsal is rendelkező lakások, melyek...

Közel 50 kilométeres úthálózat épül Hargita megye...

Aláírták a szerződést a munkálatokat felügyelő mérnökkel   Hargita megye déli részén épülő, közel ötven kilométeres úthálózat felújítási...