Elfogadták Hargita megye 2019-es költségvetését

Kiegyensúlyozott, optimista és ambiciózus

Kiegyensúlyozottnak, optimistának és ambiciózusnak nevezte Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a 2019-es költségvetést, amelynél 426.814.370 lej bevétellel számolnak. A fenti jelzőket bizonyítja az is, hogy a testület április 8-i ülésén három tartózkodással, ellenszavazat nélkül fogadta azt el.

Idén a beruházási listán prioritást élveznek a megyei utak és a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház. Eszerint 2019-ben több mint 90 millió lejt költenek megyei utak építésére, több mint 24 millió lejt megyei utak karbantartására és az RMDSZ parlamenti frakciói által kieszközölt 30,6 millió lejt a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházra.

Ez évben is nagy figyelmet kapnak a civil szervezetek. A hamarosan kiírásra kerülő pályázatok több kategóriájában a korábbinál nagyobb keretösszeget irányoztak elő.

A családprogram kapcsán Kolozsvári Tibor tanácsos elmondta, hogy 2019 a gyermekek éve, ezért is próbál Hargita Megye Tanácsa energiákat mozgósítani a gyermekek érdekében sport, szakképzés, pályaorientáció terén, valamint más területeken. Saját programok és pályázati kiírások egyaránt lesznek azért, hogy ezeket sikeresen meg tudják valósítani.

Bíró Barna Botond, a megyei tanács alelnöke a pályázati kiírások kapcsán elmondta, a sportpályázat keretösszegét 100 ezer lejjel növelték, és ugyancsak nagyobb összegre pályázhatnak a román kulturális programokat szervező és a családprogram rendezvényeiben részt vevő civil szervezetek. Idén is meghirdetik a kulturális, a turisztikai, a népviseleti, valamint a tűzoltó-egyesületeknek szóló pályázatot. Hamarosan elkezdődnek a kiírásokat ismertető rendezvények a megye több térségében.

A fentieken kívül meghirdetik a Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság pályázatait is.

– Öt olyan pályázati programot fogadott el a testület, amely az előző években is elérhető volt: a falugondnoksági tevékenységet vézgzők, a fogyatékkal élők, a gyermekvédelmi (például nappali központok működtetésére), a gyermekvédelmi rendszerből kikerült fiatalok, valamint az időseknek szóló tevékenységek programját. A Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság legnagyobb támogatása az otthoni betegellátás hálózatára irányul, amely az országban egyedi módon az egész megyét lefödi – mondta el Elekes Zoltán, az igazgatóság vezetője.

További prioritás idén Hargita Megye Tanácsa számára a különböző stratégiák – ifjúsági, sport-, turisztikai és más – kidolgozása.

– Egyértelműen látszik, hogy ami szinergikus, összefogott, egymást erősítő hatással bíró projekt, elképzelés, azt 2021–2027 között támogatják, mindenféle kis, partikuláris igénynek azonban nem fog kedvezni az új uniós pályázati rendszer. Olyan projektekre van szükség, melyek összefogottak, több települést, több tevékenységet fednek le szövetkezeti vagy társulási alapon, és számunkra egyértelmű, hogy ebben a megyei tanács koordináló szerepét meg kell erősítenünk. Ezért az ágazati stratégiákat meg kell újítani – magyarázta a döntéssel kapcsolatban Borboly Csaba.

(A megyei tanács elnökének nyilatkozata elérhető itt: https://www.facebook.com/watch/?v=376758153167118)

 

Bemutatták a hévízi repteret

A Zala megyei (Hargita megye testvérmegyéje) Hévíz településének küldöttsége jelenlétében nyitották meg Hargita Megye Tanácsának áprilisi ülését a csíkszeredai megyeházán. Zala és Hargita számos európai uniós projektben dolgozott már együtt, a hévízi küldöttség látogatása is ehhez kapcsolódik. Egyrészt jelenleg is közös projektben vesznek részt Tusnáddal és Borszékkel, melynek célja a fürdőturizmusban érdekelt fiatal vállalkozók tájékoztatása és képzése.

A látogatás másik célja – ismertette a testülettel Papp Gábor, Hévíz polgármestere – a hévízi reptér történetének és működésének bemutatása. Ez Magyarország második legnagyobb reptere, légitaxik és kisrepülők számára alkalmas, személyszállításra és áruforgalomra használják. Minden bizonnyal a reptérnek is köszönhető, hogy Budapestet követően Hévíz a második település a magyarországi turisztikai forgalom szempontjából. Tavaly 1,2 millió látogatója volt a fürdővárosnak – tette hozzá.

 

Csíkszereda, 2019. április 8.

Construire sens giratoriu în Joseni: investiție...

Ședința extraordinară a Consiliului Județean Harghita la Joseni Se construiește sens giratoriu în comuna Joseni, la intersecția drumului...

Rectificarea bugetului pentru dezvoltare și...

Localitățile sunt susținute în continuare din cota de 6% A avut loc ședința ordinară a Consiliului Județean Harghita, luni, 28 iunie, pe ordinea...

Cu un pas mai aproape de reabilitarea drumurilor...

A fost semnat contractul pentru supravegherea lucrărilor de reabilitare a DJ131 – DJ133- DJ137A Pentru reabilitarea unei porțiuni de drum de...

Va fi construit drumul județean între Jolotca și...

Un nou plan va fi elaborat Drumul județean 128, dintre Jolotca și Borsec, va fi renovat de Consiliul Județean Harghita. În acest sens se...