Jelentős előrelépés az új tüdő- és fertőző betegségek osztálya ügyében

Aláírták a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésének szerződését 

 

Nagy lépésben folytatódhat a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház fejlesztése, miután a tavaly novemberben Csíkszereda város helyi tanácsa elfogadta a kórház területére vonatkozó övezeti rendezési tervet (PUZ). A munkálatok folytatásaként, elkészül egy új épület megvalósíthatósági tanulmánya, az erre vonatkozó szerződést a szakcég képviselőjével február 20-án írta alá Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a csíkszeredai kórházban. Ebbe az új épületbe költöztetik a tüdő- és fertőző betegségek osztályát Csíksomlyóról. A megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére vonatkozó szerződés értéke 80 ezer lej áfa nélkül. 

A szerződés aláírásával egy jelentős időszak zárul le, amikor arra keresték a megoldást, hogy új helyet találjanak a tüdő- és fertőző betegségek osztályának, mondta Konrád Judit kórházmenedzser, és köszönetet mondott mindenkinek, aki segítette az ügy előmenetelét.

– Figyelembe véve, hogy Ferenc pápa hamarosan a térségbe látogat, illetve hogy 1989-től a csíksomlyói tüdő- és fertőző betegségek osztályának épületét visszaszolgáltatták a római katolikus egyháznak, és az állam úgymond adós az új épület biztosításával, bízom a kórház ügyének támogatásában, és hogy 5-6 éven belül az új helyére költözhet a tüdő- és fertőző betegségek osztálya – fogalmazott Hargita Megye Tanácsának elnöke.

– Több erdélyi kórház részesül központi finanszírozásban, ez olyan politikai tárgyalásoknak a következménye, amelyek megelőzik a költségvetés előkészítését. Örülök, hogy a tárgyalások eredményesek voltak, köszönöm az RMDSZ-es kollégáimnak a támogatást. Ez egy óriási segítség a csíkszeredai kórháznak, de csupán az első lépés, és bízom benne, hogy 2-3 éven belül olyan fejlesztések lesznek, amelyek révén méltán válik a csíkszeredai kórház regionális kórházzá, ahol a korszerű felszerelések beszerzése mellett eredményes kutatómunka is folyik – nyilatkozta Tánczos Barna szenátor. 

Adina Mureșan, a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésével megbízott cég képviselője a jó együttműködés reményét fejezte ki annak érdekében, hogy a rendelkezésre álló 180 nap alatt elkészüljön a dokumentum. Mint hozzátette, cégük készített korábban hasonló tanulmányokat a nagyszebeni és a besztercei kórházaknak.

A technikai részleteket Péli Levente, a megyei tanács Műszaki vezérigazgatóságának vezérigazgató-helyettese ismertette, aki elmondta, hogy az új épület felülete 4500 nm lesz, az első emeleten kap helyett a tüdő- és fertőző betegségek osztálya, a félemeleten pedig a röntgenvizsgálat és raktárak.

Az előkészítő folyamatról beszélt Ambrus Irén is, a tüdő- és fertőző betegségek osztályának vezetője, aki úgy fogalmazott, évtizedek óta ez a legelőrehaladottabb projekt.

Ez alkalommal írta alá szolgálati lakására vonatkozó bérleti szerződését Csató László Szilárd onkológus szakorvos, aki januártól erősíti a csíkszeredai kórház csapatát.

 

Csíkszereda, 2019. február 20.

Összefogás a büdösfürdői mofetták felújítása...

Szakdolgozatot mutattak be a Hargita Megye Tanácsa által szervezett webináriumon   Hargita Megye Tanácsa, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi...

Megépül a körforgalom Gyergyóalfaluban: a...

Gyergyóalfaluban tartott rendkívüli ülést Hargita Megye Tanácsa   Körforgalom épül Gyergyóalfaluban a 126-os megyei út és a 13B jelzésű...

Újabb orvoslakások építésével teszik vonzóbbá...

Négy új orvoslakás beruházásáról döntöttek Hargita Megye Tanácsának soros havi ülésén június 28-án. A garázzsal is rendelkező lakások, melyek...

Közel 50 kilométeres úthálózat épül Hargita megye...

Aláírták a szerződést a munkálatokat felügyelő mérnökkel   Hargita megye déli részén épülő, közel ötven kilométeres úthálózat felújítási...